Kedden a ködfoltok feloszlása után a változó felhőzet mellett északon kevesebb, délen több napsütésre számíthatunk, majd délután délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. Reggelig mérsékelt marad a légmozgás, holnap többfelé megélénkül a délkeleti, keleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és -8 fok között alakul, de a havas, kevésbé felhős tájakon -10 fok is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1 és +6 fok között várható, a fagypont alatti értékek északkeleten valószínűek.

Mi várható Európában?

Kontinensünk északnyugati, valamint középső területeinek időjárását anticiklonális hatások alakítják. Arrafelé a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, havazás csak elvétve - az anticiklon peremén - fordul elő. Ugyanakkor Izland, a Pireneusi-félsziget, illetve Kelet-Európa fölött ciklonok örvénylenek - írja az OMSZ.

Emiatt a felsorolt tájakon és a ciklonokhoz tartozó frontok mentén erősen felhős az ég, több helyen fordul elő csapadék; északon, északkeleten havazik, másutt főként az eső esik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szárazföldünk északi, északkeleti részén többnyire -3 és -15 fok között alakul, de a Skandináv-félsziget magasabban fekvő vidékein -17, -23 fok is előfordul. Enyhébb az idő délebbre és nyugatabbra, arrafelé általában 2 és 11 fok között változik a csúcshőmérséklet, sőt délen néhol 12, 18 fokot is mérnek. Kedd estig a Kárpát-medence időjárását egy köztes anticiklon alakítja, azonban eleinte a tőlünk északkeletre lévő magassági hidegörvény, majd a mediterrán térségben örvénylő ciklon is érezteti hatását.

Képünk forrása: Pexels/Lum3n.com