Itt a hadüzenet az áramárvitában? (Frissített)

Gondosan csomagolt éles vita van a Miniszterelnökség és az MVM között a paksi bővítésről: az utóbbi nem számít a jövőben olyan áramárra, amelyből megtérülhet az új atomerőmű felépítése, míg az előbbi igen. Az MVM szerint szó sincs róla, hogy a cég ne lenne elkötelezett Paks 2 iránt.
Napi.hu, 2016. május 30. hétfő, 09:05

Az energiaárak vélhetően csökkenni fognak. Míg néhány évvel ezelőtt megawattóránként 90-100 euró volt az áram ára, ma 30 körül alakul az ár, és nem várható , hogy fordulna a trend - derült ki a Magyar Villamos Művek vezérigazgatóinak szavaiból egy a napokban tartott sajtótájékoztatón. A Népszabadság szerint ez gondosan becsomagol hadüzenet a Miniszterelnökségnek.

Ha ugyanis az MVM értékelése igaz, akkor nem térülhet nem a Paks 2 atomerőmű-beruházás, amelyhez mind a Lázár János vezette tárca, mint a kormány ragaszkodik. A két 1200 megawatt kapacitású reaktor ára 50,5-57,4 eurós piac árnál térülhet meg a 2020-as évektől kezdődő hatvanéves üzemidő előtt. A kabinet a Rothchild-csoport jelentésének hisz, amely ez idő alatt átlag 65 eurós árral számol.

Kulcskérdés

Az áram ára kulcskérdés, mert ha ez nem elég magas, akkor az államnak kell az adófizetők pénzéből megtámogatnia az árat, ami elfogadhatatlan versenyelőnyt nyújtana a paksi áramnak a piaci szereplők által termelt árammal szemben.

A Népszabadság azzal zárja a cikkét, hogy egyelőre nem világos, miért megy szembe az MVM a kormánnyal. Azért mert tényleg értelmetlennek tartják Paks 2-t, vagy mert a kormány elvette a fejlesztés menedzselését a cégtől.

Máris itt a cáfolat

Minden alapot nélkülöz az az állítás, miszerint az MVM nem áll ki Paks 2 mellett - szállt szembe a hétfő reggel megjelent cikkel délben a cég. Az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója az MVM-csoport új stratégiájának bemutatásakor a vállalat piaci várakozásait és az arra adandó válaszokat foglalta össze, hangsúlyozottan a 2016-2020 közötti időszakra.

Paks 2 pedig ezt követően léphet be az áramtermelésbe. A 2020 utáni árkörnyezetre vonatkozóan az MVM egyik vezetője sem fogalmazott meg prognózist - folytatódott a közlemény.

Kell az atom

Az MVM-csoport 2016. május 25-én bemutatott stratégiájában kiemelt szerepet játszik a nukleáris energia. Az MVM jövőképe szerint a vállalatnak fenntarthatóan, alacsony karbonintenzitású villamosenergia-termelési alapokon kell működnie, aminek fontos része a nukleáris alapú termelés is.

Az MVM egyetért a Nemzetközi Energia Ügynökséggel, amelynek elemzése szerint a klímavédelmi célok nem teljesíthetők nukleáris termelési kapacitások nélkül. Az MVM-csoport kiemelten kezeli Magyarország ellátásbiztonságát, amely nukleáris kapacitások nélkül nem biztosítható.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pro libertate, 2016.05.30 17:35

A rendelkezésre álló kevés info alapján aligha lehet bármit mondani a leendő, fizetendő fogyasztói árról.
Az a kevés összefoglalható pár mondatban:

- Nem készült előzetes tanulmány. A rezsim akkor rendelt Rothchildéktól egy riposztot, amikor az EB versenyjogi vizsgálatot indított. A rezsim minden részletet elkeseredetten titkol.
- Orbánék azzal indokolták paks2-t, hogy így biztosítható a piacinál olcsóbb áram a magyar gazdaságnak. Mert ez kell a versenyképességhez (ami a tolvaj rezsim alatt folyamatosan romlik...:D). Ezzel szemben Rothchildék szerint akkor térülhet meg a beruházás, ha a piaci ár a jelenlegi duplájára nő, és a fogyasztók piaci árat fizetnek... a szokásos unortodox idiotizmus...
- Kiszivárogtak az orosz hitelszerződés részletei, hiába titkolták orbánék. Az oroszok eldicsekedtek a (nekik) bomba üzlettel... A hitelkamatok 4,50-4,95 % között növekednek, euróban. A szokásos, kb. évi 5 %-os forint-rontás mellett ez bizony kb. évi 10 %-os kamat forintban.
(Egy apróság a kamatokhoz: ha a magyar állam 15 napon belül nem fizet, akkor a tartozása lejártnak minősül, és az eredeti kamat 150 %-át kell fizetnünk... és ezzel még nincs vége... :DDD)

Sajnos, a Rothchild-tanulmány aligha tekinthető mértékadónak. Még a várt piaci ár mellett sem. Nem csupán azért, mert nyilvánvaló a politikai megrendelés. Azért sem, mert pl. olyan költségtényezőket (pl. a hulladék-kezelést) számszerűsít, aminek még elvi megoldása sincs, nemhogy ára... azzal nem sietnek orbánék...
Bezzeg azt nem vették figyelembe, ami a korrupt rezsim alatt törvényszerű: a tervezett költségek brutális emelkedését...:D

Ebből a kevésből illetve a piaci tendenciákból úgy tűnik, hogy minden idők legfeleslegesebb, legpazarlóbb presztizs-beruházása lesz paks2, ahol megint egyetlen cél lebeg a rezsim szeme előtt: a lopás ezerrel.
És azt vajh ki nem látja előre, hogy a gigászi kamatteher, az üzemeltetés támogatás-igénye és egyebek a magyar gazdaság versenyképességét rontják?
Mondjuk a tolvaj rezsim szerint a negatív növekedés is növekedés. Más nincs is. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2016.05.30 15:21

@Daniel Dakota: mondja az aki magából indul ki, és szentül meg van győződver arról hogy 2020 ban 17 ft lesz egy kw áram :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Daniel Dakota, 2016.05.30 15:18

@rigolya: Perzse bolsika, kb. két percig volt negatív az áramár, egy arra kedvező időszakban. Ebből aztán meg lehet ám jósolni, hogy mennyi lesz a felhasználás 15-20 év múlva. :P

Igazi kretén vagy. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2016.05.30 14:45

@Daniel Dakota: Szegény hülye buzgómócsing...

http://strom-report.de/renewable-energy/

2014-2015 évek során pont hogy az atomenergia, a természetes gázenergia és más források bánták a megújulók kb. 4% körüli aránynövekedését... ami alig 26%-ról 30%-ra ugrást jelentett.
Egyébként a németeknél már van olyan időszak, amikor negatív az áram ára... Ez is pont az áremelkedést valószínűsíti, ugye?!

Szóval baromarc! Böfög még valamit?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Daniel Dakota, 2016.05.30 13:47

@rigolya: Hát éppen erről van szó, bolsika. Annyival, hogy a teljes beruházási költséggel számtott "önköltség" nem "ön", csak költség.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html