Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A vártnál is kellemesebb meglepetéssel szolgált a péntek reggel közölt GDP-adat. A KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 1,6 százalékkal nőtt 2010. III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, kiigazítás nélkül és a naptári hatás kiszűrésével egyaránt. Ennél magasabb értéket, 2,3 százalékot utoljára 2008 második negyedévében közölt a KSH.

Ez sokkal jobb a vártnál, hiszen a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők átlagosan 1,3 százalékos növekedésre számítottak a második negyedév csalódást keltő GDP-statisztikája után, amikor egy százalékkal nőtt a gazdaság.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,8, éves összehasonlításban pedig 2,1 százalékkal százalékkal növekedett a bruttó hazai termék. A KSH és az Ecostat szokás szerint hangsúlyozza, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.

A növekedést az ipar és az export húzóereje mellett a kissé felfelé mozduló hazai fogyasztás okozta - kommentálta az adatokat az MTI-nek Szabó Péter, a KSH főosztályvezetője. Ezt támasztja alá az is, hogy a magyar ipari termelés szeptemberi adata az év eddigi legjobbja lett. Hozzátette: 2007 első negyedéve óta először az idei év harmadik negyedévében nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

A magyar gazdaság szempontjából ugyanakkor kedvezőtlen hír, hogy Németországból a vártnál gyengébb harmadik negyedéves GDP-adat érkezett pénteken.

Ezt várták az elemzők

Az adat közzététele előtt Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője úgy vélekedett, hogy a GDP felhasználási oldalán - a kedvezőbb kiskerszámok miatt - már nem zárható ki, hogy a belső fogyasztás emelkedett a negyedévben, ráadásul a bázishatás is nagyban segíthet, hiszen a tavalyi év ugyanezen időszakában a fogyasztás komoly pofont kapott az áfaemelés miatt.

Szerinte az igazán kellemes meglepetés a beruházások oldaláról várható. Az utóbbi hónapokban negyven beruházást jelentettek be, amelyek egy része majd csak jövőre járul hozzá a GDP-hez, de több, már elkezdődött vagy befejezett befektetés már megjelenhet a pénteki számokban.

Németh Dávid, az ING elemzője sem zárt ki egy kellemes meglepetést a beruházások oldaláról, de véleménye szerint még nem jött el az ideje a belső keresleti komponensek szignifikáns emelkedésének. Ugyan az építőipar visszaesése megállt és a kiskerben is volt egy jó hónap, de ebből még nem lehet trendszerű javulásra következtetni. Az utolsó negyedév viszont már fordulatot hozhat. Amennyiben a svájci frank árfolyama 200 forint körül tud maradni, a karácsonyi vásárlások sokat "dobhatnak" a kereskedelmen. A lakosság biztonságra törekvése már elérhette azt a pontot, amikor már elegendőnek vélik a felhalmozott megtakarításaikat és a munkaerő-piaci folyamatok is egyre jobban alakulnak - fogalmazott az elemző.

Kormánytervek, válságadó

Jövőre a kormány 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami néhány tized százalékponttal magasabb a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők számainál, de általános vélemény szerint könnyen teljesülhet a kabinet számítása. A kormány 7 százalékos beruházásnövekedéssel számol, ami egyelőre nem tűnik irreálisnak. Csak az Opel, az Audi és a Hankook nemrégiben tett bejelentései az éves beruházási volumen 10 százalékát adhatják.

A válságadók növekedésre gyakorolt hatása nem lesz szignifikáns a szakértők szerint, főként az szja csökkenésével párosulva. A különadók kéttized százalékponttal vethetik vissza a jövő évi növekedést, de ezt jócskán ellensúlyozza az szja-változtatások fél százalékpontos pozitív hatása.