A cafeteriát senki nem veszi el az emberektől, nem jut kevesebb pénz erre a célra - mondta hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdésére a 24.hu beszámolója szerint. A miniszerelnök hozzátette azt is, hogy a havi 5 milliós miniszteri fizetés hazugság, ilyenről nem volt szó és nem tud arról, hogy a parlament ilyesmire készülne, kiegészítve azzal, hogy a bérek Magyarországon az év első négy hónapjában több mint 10 százalékkal nőttek.

MSZP: sok a kárvallottja az átalakításnak

Négy társadalmi csoport: a munkások, a közszférában dolgozók, a nyugdíj előtt állók és a fiatalok a kárvallottjai a cafeteriarendszer kormány által tervezett átalakításának - mondta Korózs Lajos, az MSZP képviselője a parlamentben az MTI híre szerint. Az ellenzéki politikus bírálta, hogy megszűnik a kedvezményes adózása az étkezési utalványnak, a helyi bérletnek, az iskolakezdési támogatásnak, az egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási pénztáraknak, valamint a 100 ezer forintos készpénzben adható támogatásnak, a lakhatási támogatásnak és a diákhitel-visszafizetésnek. Szerinte egy fiatal munkavállaló 50-60 ezer forinttól is elesik az intézkedés miatt.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára válaszában azt mondta, hogy a szocialista kormányok egyhavi fizetést vettek el a közszférában dolgozóktól, egyhavi nyugdíjat az idősektől, valamint emelték az áram és a gáz árát, viszont ellenzékben nem szavazták meg a Fidesz-kormány adócsökkentési és béremelési intézkedéseit. Tállai szerint nem helyettesítheti utalvány az elvégzett munkáért járó bért, a kiterjesztett cafeteriarendszer viszont ebbe az irányba ment el. Azt mondjuk most ki, hogy az elvégzett munkáért tisztességes bért kell kifizetni - indokolta az átalakítást az államtitkár. A cafeteria nem szűnik meg, hiszen a SZÉP-kártyán bizonyos juttatások megmaradnak, amelyek a belföldi turizmus irányába terelik a magyar munkavállalók fogyasztását - jelölte ki a kormányzati irányt Tállai.

A kép forrása: MTI Fotó/Illyés Tibor.