Itt a matek: horribilis pénz és hitel az iskolakezdésre

A családok majdnem ötöde hitelt vesz fel a gyerekekkel kapcsolatos iskolakezdési kiadások fedezésére, és ennél jóval nagyobb arányban kész lennének erre, csak hogy a gyerek megfelelően felkészülve kezdhesse el a tanulást.
Napi.hu, 2016. szeptember 2. péntek, 09:05

A Budapest Bank felmérése szerint az iskolakezdés gyerekenként átlagosan 84 ezer forintba kerül a családoknak, amelyek az összeg hat százalékát hitelből finanszírozzák - idézi a statisztikát a Világgazdaság. Úgy tűnik, Magyarországon a gyerek érdeke még mindig "szent", ezért a szülők hajlandók jelentős áldozatot hozni az iskola elindulása előtt.

Százból 18 szülő vett fel már korábban iskolai célokra hitelt, és 37 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy szükség esetén kész kölcsönből fedezni gyermekei tanulással kapcsolatos költségeit. A felmérést igazolni látszanak a többi pénzintézet tapasztalatai is.

Három hitelfajta iránt nő meg az érdeklődés szeptemberen: a személyi kölcsönök a folyószámla-hitelek és az áruhitelek iránt. A legkedvezőbb személyi hitelek kamata csupán tíz százalék, de akadnak kilenc százalék alatti kölcsönök is.

Az áruhiteleknél más a helyzet, ezekért 20 százalék fölötti kamatot kell vállalni. A Budapest Bank felmérése szerint egyébként főleg bútorokat, például íróasztalokat vásárolnak ennek segítségével az emberek. A folyószámlahitelek mennyisége megugrik szeptemberben, annak ellenére, hogy tavaly egész évben csökkenő pályán voltak.

HOZZÁSZÓLÁSOK