Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előrejelzés szerint 24 óra alatt több mint 30 mm csapadék hullhat Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém, Zala megyék területén. A további öt megyére első fokú figyelmeztetés van érvényben - számolt be az InfoRádió.

Vasárnap délután a Dunántúlon elered az eső, majd a csapadékzóna fokozatosan kelet, északkelet felé halad. Vasárnap éjfélig még csak a Dunántúl nyugati, délnyugati részein eshet 20 millimétert meghaladó eső. Ezt követően éjszaka, illetve hétfő napközben már nagy területen - legkisebb eséllyel északnyugaton és délkeleten - haladhatja meg a napi összeg az akár 30-50 millimétert is.

Emellett Veszprém, Somogy, Zala és Fejér megyében a széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t, erre első fokú figyelmeztetést adtak ki.

A meteorológiai szolgálat szerint az országban több helyen ismét ködfoltok képződtek, de tartósabban - a reggeli, délelőtti órákig - ködös tájak már csak a nyugati és északkeleti, keleti megyékben lehetnek.

Kép forrása: Pixabay.com.