"Nincsen adó-és járulékmentes cafateriaelem a sportrendezvényre adott belépőn kívül"- adták először hírül az adószakértők a 2012-es szabályozást vizsgálva. Pedig létezik ilyen, mégpedig a csoportos egészségbiztosítás, amely a munkavállalók egészségügyi ellátását, illetve szűrővizsgálatait finanszírozhatja.

A biztosítók közül nem mindenki csapott le a lehetőségre, de olyan is van, amely az egyéni egészségbiztosítási tapasztalatok alapján már az év elejétől kínálta a vállalatoknak ezt a terméket. Vizsgálódásaink alapján úgy tűnik, a piac fő (háttér)szereplője a Medicover lesz, mivel több biztosító termékéhez is adhat egészségügyi szolgáltatást, 15 éven át épített országos egészségügyi ellátóhálózatával. A több mint 60 000 ügyfél révén Magyarország legnagyobb magán egészségügyi szolgáltatójának számító cég Budapesten három klinikával rendelkezik, vidéken 16 egészségponton és több száz rendelőben, évente csaknem 200 000 vizsgálatot végez. A ritkábban igényelt fekvőbeteg-szolgáltatásokra állami intézményekkel is kötött szerződést.

Eddig a magánszemélyekre fókuszált mindenki

A biztosítók többsége egyelőre nem kezdett intenzív kampányba, a Magyar Biztosítók Szövetségének tájékoztatása szerint csak néhányan rukkoltak elő ilyen ajánlattal. A biztosítók többsége nem is vár azonnal hatalmas üzletet: egy valódi szolgáltatást kínáló egészségbiztosítás véleményük szerint nem olcsó, és az időzítés sem tökéletes. A kötelező béremelés ugyanis nem ritkán épp a cafateriakeret rovására történt meg, a juttatásokról pedig sok cégnél egy évre előre, a megelőző év végén döntenek, vagyis év közben nehéz változtatni.

Havi díjak és szolgáltatások

  • Az alapszintű, havi 4-5 ezer forintért elérhető biztosításokba sok nem fér, állítják a biztosítók. Általában ennyiért telefonos konzultációt, a viszonylag könnyen elérhető járóbeteg-ellátások egy részét, esetleg évi egy alap belgyógyászati szűrést, labort kínálnak.
  • A drágább, 8-10 ezer forintos csomagokba többféle járóbeteg-rendelés, házivizit, vagy több szűrővizsgálat (fogászat, nőgyógyászat, bőrgyógyászat) férhet bele.
  • Ami a 16-20 ezer forintot kóstáló biztosítások szolgáltatásait illeti, a drágább diagnosztikai vizsgálatok (CT, MR, különlegesebb laborvizsgálatok) mellé bekerülhet a betegszállítás díjának finanszírozása, ambuláns műtétek, magán terhesgondozás is.
  • A felső határ a csillagos ég, a szolgáltatások betegség, baleset, megrokkanás esetére fizetendő pénzbeni juttatásokkal is kiegészülhetnek.

A Generali március 9-én indította cafateria keretében is igénybe vehető palettáját, a szolgáltatási hátteret a Medicover, illetve a vele szerződésben álló 300 magánegészségügyi intézmény és 22 állami kórház nyújtja - tudtuk meg Schaub Erikától, a személybiztosítási üzletág vezetőjétől. A valamivel gyorsabban ébredő Union Biztosító már február óta kínál céges cafateria-egészségbiztosítást, ám miután rövid idő telt el az indulás óta, egyikük sem tudott arról tájékoztatást adni, hogyan fogadták az új terméket a cégek. A Signal honlapja vállalkozásoknak munkavállalói juttatásként adható termékkörükből csak csoportos balesetbiztosítást ajánl, egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó biztosítást nem, az Uniqua honlapja pedig magánügyfeleknek kínál egészségbiztosítást.

A Generali magánszemélyek körében decemberben végzett fókuszcsoportos kutatása alapján a megkérdezettek körülbelül 45 százaléka lenne nyitott magán-egészségbiztosításra, amennyiben maguk állnák ennek költségeit. A nemmel válaszolók közt a legtöbben azzal indokolták az elutasítást, hogy drága, nem engedhetik meg maguknak, egy kisebb csoport úgy érezte, nem használná ki, hiszen alig jár orvoshoz, míg 11 százalék szerint ilyen szolgáltatásokat az állami társadalombiztosításnak kellene nyújtania, hiszen a jövedelemből kötelező fizetni egészségbiztosítási járulékot.

Forrás: Generali

 

Magán és állami intézmények

Járóbeteg-ellátásokat számos magánrendelő nyújt. Privát kórház azonban kevés van Magyarországon, és szolgáltatási kínálatuk is korlátozott. Többen az egynapos vagy ambuláns beavatkozásokra, komplikációmentes szülések levezetésére szakosodtak. A fekvőbeteg-szolgáltatásokat számos helyszínen legfeljebb az állami kórházak VIP részlegei biztosíthatják, ha szerződést kötnek egy biztosítóval. Kérdés, hogyan fogják az intézmények a közös erőforrások (műtő, orvosgárda) használatával kapcsolatos döntéseket meghozni, ha az intézményben egyszerre lesznek jelen a fizetős és a tb-alapon nyújtandó ellátások, ez esetben nem informális (hálapénz) hanem formális (biztosítói) módon. A Medicover szerint eddig ez nem jelentett problémát, mivel a szükséges kapacitások minden esetben rendelkezésre álltak.

Vagyon, élet és egészség a sorrend

A gyors és szervezett orvosi ellátás és annak finanszírozása a biztosító felelőssége, így az alkalmazottak hamarabb térhetnek vissza munkahelyükre egy-egy betegség után, csökken a betegszabadságok ideje - véli az Union, amely szerint így a munkáltató és munkavállaló is profitál a konstrukcióból. Kínálnak olyan terméket, amelyben kockázatelemzés nélkül, azonos díjért a vállalat minden munkavállalója biztosítható, de vannak vezetőknek, vagy kiválasztott csoportoknak szóló, differenciálható ajánlataik is.

Az Union szerint egyrészt az eddig kedvezőtlen szabályozási környezet, másrészt a piac fejletlensége is oka volt annak, hogy az egészségbiztosítási piac kicsi volt. Tapasztalatuk szerint először a vagyonbiztosítások, utána az életbiztosítások kezdenek egy piacon fejlődni, ezeket követi az egészségbiztosítások iránti igény, ami 2012-ben és utána indulhat meg igazán: az adóváltozás egy több tízmilliárdos piaci szegmenst nyitott meg.

Bóna Katalin, életbiztosítási ügyvezető igazgató szerint érezhető a cégek megnövekedett érdeklődése a kedvező adóváltozások óta. Az ilyen szolgáltatást elsőnek kínáló biztosítókra viszont az "ügyféloktatás" feladata is hárul, vagyis az, hogy megteremtsék és népszerűsítsék Magyarországon ezt a kategóriát.

Áldozatul esnek az egyéni szerződések?

A HVG korábban megjelent cikke alapján Oláh Attila, az ING termékfejlesztési igazgatója szerint is 2012-ben a fixdíjas betegbiztosítások piacán valóban a céges szegmensben lehet elmozdulás, ahol 2012 novembere-decembere lehet az igazán fontos időszak, amikor a 2013-as keretről fognak dönteni a cégek.

Ha 2012-ben, vagy még inkább 2013-ban legalább a nagyobb cégek tömegesen adnak majd csoportos vagy egyéni egészségbiztosítási szolgáltatást alkalmazottaiknak, kérdés, hány közép-és felső vezető eddig egyénileg fizetett egészségbiztosítása fog megszűnni, mivel okafogyottá válik ezt a juttatást magánzsebből is fizetni.

A havi díjak ismeretében valószínű ugyanakkor, hogy tömegméretben csak az alapszintű ellátást fogják a cégek minden dolgozónak elérhetővé tenni, mivel ennek költsége nemigen lesz magasabb a most legnépszerűbb Erzsébet-utalvány ötezer forintos összegénél.

Szerencsés dolgozók

Egyes nagyvállalatok juttatáskínálatában eddig is létezett hasonló. A Telenor például évek óta minden dolgozónak kínál magán-egészségügyi szolgáltatást, amiben járóbeteg-ellátás, egyes védőoltások és szűrővizsgálatok is szerepelnek, a partner két budapesti magánklinika. A háziorvosi ellátás adminisztrációs funkcióját azonban nem vállalták át a magánrendelők, táppénzes papírokért, betegszabadság adminisztrációért továbbra is a hivatalos háziorvoshoz fordulhattak a munkavállalók.