Itt a vége? - őrizetbe vették Simon Gábort

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. Simon Gábort a kihallgatása után őrizetbe vették - közölte Keresztes Imre főügyész.
MTI, 2014. március 10. hétfő, 14:24

Az újonnan közölt megalapozott gyanú lényege szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - írta Keresztes Imre a közleményben.

A korábbi, még február 18-i gyanúsításon túl Simon Gáborral a 2014. évi vagyonnyilatkozatával összefüggésben újabb hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúját is közölte az ügyészség, mivel a gyanúsított ezt az okiratot is úgy adta át az Országgyűlés mentelmi bizottságának, hogy abban nem tüntette fel be nem vallott jövedelmét.

A főügyész tájékoztatása szerint Simon Gábor a gyanúsítotti kihallgatáson tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a gyanúsítással szemben panasszal élt. "Az ügyészség azért döntött a gyanúsított őrizetbe vétele mellett, mert a nyomozás adatai alapján megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával, elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint - az újabb bűncselekmény elkövetésére is tekintettel - megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el" - indokolta a kényszerintézkedést Keresztes Imre.

A Magyar Nemzet február 4-én forrásmegjelölés nélkül írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként. A Legfőbb Ügyészség akkor közölte: Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forintnyi összeg volt.

A főügyészség február 18-án hallgatta ki gyanúsítottként Simon Gábort adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint két rendbeli magánokirat-hamisítás vétségével.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homerosz, 2014.03.10 22:45

@VoIe: simon hülye volt, a maffia már rég kidolgozta a módszert a pénzek tisztára mosására:

"A Kft. tagja volt még Kékessy Dezső tőkeerős üzletember, Orbán személyes barátja ? majd 2002-től hazánk párizsi nagykövete. 2006-ban aztán (a veje nevén) volt szíves megvásárolni Orbánék pesti lakását. 63 millióért. A nyolc évvel korábbi vételár (563 ezer Ft) száztizenkétszereséért!"

és lám, a maffia pénz tisztára mosva, ott a megrendelő számláján!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kozmix, 2014.03.10 22:38

@lomb: Azért, ha kicsit jobbajobban szétnézel a táborodon belül, ott is vannak igen-igen bőven, akik még sokszorosan is felülmúlják a szerinted elqró gyors meggazdagodását, főleg az olyanok, akik nagy titkok tudói voltak, és ezek főleg a volt BM-ben tevékenykedtek!
Ugye nem gondolod komolyan, hogy személyiségi okok miatt nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2014.03.10 22:37

@homerosz: Nekem semmi bajom nem lenne azzal, ha elszamoltatnak vegre a baloldalt, de azert jo lenne ha kicsit figyelnenk a nagysagrendekre:

simon 250 millio - meszaros tobb 1000 millio, kozgep tobb 100 000 millio

Persze az utobbiak jogossagat egy igazi narancsparaszt meg veletlenul sem kerdojelezi meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homerosz, 2014.03.10 22:35

de lehet kezdeni a régi mszmp pártkirendeltek környezetével, akik mára bányatulajdonosként rendelkeznek milliárdok felett... holott a politikai kariert megelőzően nincstelen senkik voltak... csak az mszmp-s kapcsolataikból éltek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homerosz, 2014.03.10 22:33

@VoIe: a közgép útján kitalicskázott dollár milliárdok felbontását azért elég jól behatárolja az ócsai orbán-telep 500.000-es nm ára!!! annyira még a szektás korcsok se hülyék, hogy ne tudják, valahol a harmada körül lehet a valós kivitelezési ár... így nagyon is pontosan tudja az ide járó pár szektás korcs, hogy a közgép révén dollár milliárdok kerültek szektás zsebekbe, luxusprofit címén!!!

innentől kezdve semmi erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy mások elszámoltatásával kezdjenek bíbelődni... mégis próbálkoznak, mert számukra ismeretlen az a fogalom, hogy erkölcs...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html