Itt az állami autótámogatás - másfélmillió egy-egy villanyautóra

Maximum 1,5 millió forint támogatást ad pályázat útján elektromos autók vásárlásához a kormány - jelentette be szerdán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az idei keret kétmilliárdos, így alig több mint 1300 autó kaphat támogatást.
Csernátony Csaba, 2016. szeptember 21. szerda, 10:07

Elektromos személyautók és kisteherautók megvásárlásához pályázat útján vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány. Erről Varga Mihály beszélt a budapesti Várkert Bazárban rendezett elektromobilitási konferencián.

A legfontosabb elemek

  • csak a személyautóra vagy a kisteherautókra jár az ingyen pénz
  • járművenként maximum 1,5 millió támogatást lehet kapni
  • a másik feltétel, hogy a bruttó vételár maximum 21 százaléka lehet a támogatás összege
  • az autó vételára nem haladhatja meg a 15 millió forintot, azaz a luxusautókra nem jár támogatás
  • pályázni kell a támogatásra, összesen 2 milliárd forintos az idei keret, azaz alig több mint 1300 autó kap támogatást
  • a pályázatokat október 27-től lehet benyújtani.

A támogatás tehát nem automatikus, pályázat útján kaphatják meg a vásárlók. Varga közölte, hogy jövőre folytatódik a támogatási program, amely az indulás utáni tapasztalatok kiértékelése után módosulhat. A nemzetgazdasági miniszter azt is elmondta, a kormány célja, hogy 2020-ig 30 ezer környezetbarát autó legyen az utakon. Jelenleg a környezetbarát kategóriába tartoznak a tisztán elektromos autók, az úgynevezett plug in hibridek, másként konnektorról, áramkútról tölthető hibridet, illetve hatótávnövelt elektromos autók. Ezek kaphatnak ma zöld rendszámot.

Varga beszélt a környezetbarát járművek további kedvezményeiről. Többek között arról, hogy ingyen parkolhatnak, emellett nem kell rájuk regisztrációs és teljesítményadót fizetni. A kormány tisztában van azzal, hogy az elektromos autók térnyeréséhez meg kell teremteni a megfelelő méretű áramkúthálózatot. Ennek érdekében ősszel megjelent az a pályázat, amelynek keretében önkormányzatok kaphatnak áramkút-telepítéshez támogatást. Ez a program biztosítja, hogy összesen 1000 áramkút létesüljön. A távolabbi cél pedig az, hogy az országban 3000 áramkút legyen, olyan eloszlásban, hogy minden térségben használhatóak legyenek az árammal hajtott autók.

Nem meglepő

A támogatás elindítása nem jelent meglepetést. A kormány ugyanis már korábban bejelentette, hogy milliós támogatás nyújtana az elektromos autókhoz. Első körben arról volt szó, hogy áfamentessé teszi az elektromos autókat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még 2014. októberében azt mondta: a kormány a különféle hibrid, illetve elektromos autók megkülönböztetésére zöld alapszínű rendszámot szeretne bevezetni, valamint nulla százalékos áfakulcsot alkalmazna ezekhez.

A zöld rendszám azóta "megjött", de a milliós támogatással mostanáig adós maradt a kormányzat. Az áfakedvezmény, illetve áfamentesség lekerült a napirendről. Az uniós szabályok ugyanis megtiltják, hogy járművekre kedvezményes adómértéket vagy mentességet adjon egy-egy uniós ország.

A Buksza augusztus elején írt arról, hogy több, az elektromosautó-programot ismerő - többek között kormányzati - források szerint egy nem végleges terv szerint 2-3 millió forint közötti támogatást adhat majd az állam, maximum 10-12 millió forintos értékhatárig. (Erről itt olvashat bővebben.)

A végleges terv azonban, amelyet most ismertetett a miniszter ennél autónként valamivel alacsonyabb, 1,5 millió forintot jelent, a fenti feltételek mellett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dakota Summer, 2016.09.21 14:06

@HauserArnold: Az. De ettől még nem fogok a másik tolvajra szavazni, amelyik ráadásul olyna bénán lopott, hogy az ország tönkrement bele.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.09.21 12:50

@Dakota Summer:

Lehet, higy neked erős, de mit tegyünk, öregem, az Orbán kormány tolvajkormány.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.21 12:48

@HauserArnold: azért egy tolvajbolsitól erős az, amikor lopásozik. :P

A normatív támogatás pedig elektromos autó vásárlására nem indokolt: a mezőgazdasági termelők termelőeszköz megvásárlására kapnak, meg a földalapú van, de az EU-s. azért ez nem egy ilyen súlyú dolog.

Abban igazad van, hogy gazdagok járnak jól, ez így kevés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.21 12:45

@rigolya: légy erős, a hűtőgépcserére pályázni kell. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2016.09.21 12:22

@Dakota Summer: A hűtőgépcseréhez se kellett felülről nyitott keret. Ha elfogyott, akkor nem fogadnak be új kérelmeket...
Persze ehhez átlátható és követhető rendszer kéne. orbániának pedig ilyen irányú igénye nincs.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html