A vártnak megfelelően augusztusban 5,8 százalékról 6 százalékra emelkedett a pénzromlás éves üteme, a volatilis komponensektől megtisztított magindex pedig 5,1 százalékon stagnált - emelte ki elemzésében Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője. Az élelmiszerek esetében havi szinten árcsökkenés volt tapasztalható, de a júliusi adathoz hasonlóan kisebb mértékű, mint egy évvel korábban, a ruházkodási cikkek olcsóbbodása megfelelt a vártnak, a gyenge belső keresletet és az erősebb árfolyamot tükrözve a tartós fogyasztási cikkek havi szinten olcsóbbodtak. Ez azonban nem volt elegendő, ahhoz, hogy a többi kategóriában tapasztalható drágulást ellensúlyozza - véli Trippon.

A szakember szerint szeptemberben még 6 százalék körül (akár kissé e szint felett) alakulhat az éves árindex, októbertől várható lassulás (bár az élelmiszerárak alakulása felfele mutató kockázatot jelent), az év egészében azonban így is bőven az MNB 3 százalékos célja felett alakul az infláció, és a cél elérése 2013-ban sem valószínű.

Monetáris politikai szempontból az adat semleges - mondja Trippon - az augusztusi kamatdöntés is bizonyította, hogy a tanácstagok többsége számára a piaci folyamatok és a borús növekedési kilátások a meghatározóak. Alapkamat pályára vonatkozó előrejelzését a szakértő nem módosította: az augusztusi kissé "váratlan" kamatcsökkentés ellenére - elsősorban az IMF- tárgyalások miatti bizonytalanságok és várakozásunk szerint a következő időszakban kevésbé támogató külső környezet eredményeképpen - év végéig még egy 25 bázispontos lazításra lát teret.

A várakozásoknak nagyjából megfelelően gyorsult az infláció augusztusban az előző havi 5,8 százalékról, míg az árak 0,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Suppan szerint komolyabb meglepetést egyetlen összetevő sem okozott. A búza és a kukorica árának robbanása miatt az élelmiszerárak növekedése számottevően meghaladhatja a korábbi várakozásokat, ezért a forint erősödése és az igen gyenge belső kereslet ellenére magasabb inflációs pályára számíthatunk - mondta el Suppan Gergely. A következő hónapokban 6 százalék fölé emelkedhet az infláció, majd novembertől 5,5 százalék közelébe mérséklődhet a tavalyi jövedéki adó emelések kiesése miatt, így az éves átlagos infláció 5,7 százalék lehet az elemző szerint.

Bázishatások miatt (januári áfa emelés) jövő év elején tovább mérséklődhet az infláció, ezt azonban tompíthatja a tranzakciós adó bevezetése, ami a szolgáltatások árait növeli. Így a jövő év közepéig fokozatosan 4százalék közelébe csökkenhet az infláció. A jövő évi átlagos infláció kissé 4 százalék felett lehet, azaz továbbra sem teljesül a 3 százalékos inflációs cél elérése, amire legkorábban 2014 elején lát lehetőséget a szakértő. Az augusztusi kamatcsökkentést követően bizonytalanabbá váltak az IMF tárgyalások, valamint nőttek az inflációs kockázatok, ezért a következő hónapokban indokolt lehet az óvatosság. A hazai kockázati megítélés jelentősen javult az elmúlt hónapokban, ez azonban szinte teljes mértékben a nemzetközi kondíciók enyhülésének köszönhető. Az év végére 6,50 százalékos alapkamatra, míg jövő év végére 6 százalékra számít Suppan.