Ibolya Tibor elmondta: a Bunge Zrt. fizetett lobbistája azt a feladatot kapta, hogy lobbizzon az alapvető élelmiszerek, így az étolaj áfájának csökkentéséért. A lobbista ismerte a T. V. monogrammú budapesti férfit, aki azt állította neki, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az áfa mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen.

A lobbista tájékoztatta erről az ajánlatról a Bunge Zrt.-t és az amerikai követséget. Az amerikai hatóságok válaszul megszüntették a férfi vízumjogosultságát.

Az Egyesült Államok tavaly ősszel korrupciógyanúra hivatkozva beutazási korlátozást vezetett be egyes magyar állampolgárokkal szemben.

A 444.hu tudósítása szerint péntek délelőtt a Fővárosi Főügyészségen Ibolya Tibor főügyész elmondta, hogy az amerikai tulajdonú Bunge 2012 januárjától alkalmazott egy lobbistát Magyarországon. A lobbista a munkája során megkereste egy korábbi ismerősét, T. V.-t. A megkeresett, amúgy információ technológiával foglalkozó céget vezető, negyvenes évei végén járó budapesti férfi azzal a válasszal tért vissza a lobbistához, hogy el tudja intézni a gazdaságkutató céggel, hogy csökkenjen az étolaj áfája 27 százalékról 5 százalékra, ha fizet a Bunge kétmilliárdot a cégnek.

A válasz közvetítője szerint ezt Heim Péter, a Századvég egyik vezetője üzente - mondta Ibolya Tibor. A lobbista az ajánlatot továbbította a Bungénak, amely azonnal megszakított minden kapcsolatot vele. Az amerikai cég azonnal jelzett az amerikai követségnek és a NAV-nak is.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint a kétmilliárdos ajánlat valótlan volt, mivel Heim Péter és a lobbistának ajánlatot tevő cégvezető között sem közvetett, sem személyes kapcsolat nem volt. A gyanúsított jelenleg szabadlábon védekezhet. A főügyész újságírói kérdésre elmondta, hogy Vida Ildikó nem érintett ebben az ügyben - írja a 444.hu.

Reagált az ügyre a Századvég

A Fővárosi Főügyészség tisztázta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t az úgynevezett kitiltási ügyben, kiderült ugyanis, hogy egy csaló visszaélt a cég nevével - közölte Keresztesi Péter, a Századvég-csoport marketing- és kommunikációs igazgatója az MTI-vel. A Századvég a továbbiakban - ahogy eddig is - minden, a korrupciós ügyben való érintettségét leíró, vagy azt sugalló sajtóhíresztelést terjesztő médiummal szemben eljárást indít.