Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa − fokozódó külső és belső bizonytalanságok mellett − tartásra számított, ahogyan a Reuters által megkérdezett szakértők többsége is, azaz bejöttek a várakozások. A szakemberek szerint ugyanakkor minden feltétele megvan annak, hogy az év végéig akár 50−75 bázispontot is süllyedjen az alapráta, főleg ha még idén sikeresen lezárul a tárgyalás az IMF-fel.

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke ugyanakkor nemrégiben arról beszélt, hogy rövid távon nem látja indokoltnak az alapkamat csökkentését, miközben Gerhardt Ferenc és Kocziszky György monetáristanács-tagok úgy vélték, az IMF-tárgyalások megkezdése megteremti a mozgásteret, hogy akár már júliusban csökkentse az alapkamatot a jegybank. E nyilatkozatok vetítették előre azt is, hogy a szavazás jóval szorosabb, akár 4:3-as eredményt hozhat, hiszen a júniusi döntés során - ahol hatan a tartásra voksoltak - még csak Cinkotai János vágott volna, méghozzá 25 bázispontot. A döntést így feltehetőleg nagyobb vita előzhette meg, mint a korábbi hónapokban. Emiatt az elemzők egy része arra számított, hogy akár már júliusban ereszkedhet a régiós összehasonlításban is magas magyar ráta. Az előzetes elemzői konszenzus ugyanakkor még korainak látta a mostani csökkentést, annak ellenére, hogy mind az országkockázati felárban, mind pedig külső a kamatkörnyezetben kedvező fordulat kezdett kibontakozni, ami az MNB mozgásterét is növeli. Ráadásul fundamentális oldalról is indokolt lehet megkezdeni a kamatcsökkentési ciklust. Mindezek ellenére az IMF tárgyalások körüli bizonytalanságok, valamint az infláció váratlan júniusi megugrása miatt a legtöbb szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy egy túl korai vágás később még visszaüthet, ezért az óvatosság még az indokolt lépés.

Simor András jegybankelnök délutáni tájékoztatóján vélhetően elhangzik majd utalás arra vonatkozóan, hogy mennyire volt szoros a mai eredmény.

A piacot sem lepte meg, hogy továbbra egy ideig még tartalékolja a puskaport a jegybank, a döntést követő bejelentésre a forint árfolyama lényegében mozdulatlan maradt. A hazai piaci szereplők egyébként is az IMF holnap végződő első körös látogatásával kapcsolatos bejelentésekre várnak, ezek ugyanis nem csak a tárgyalások folytatásáról és a magyar adósság finanszírozási feltételeinek változásáról adhatnak előrejelzést, de a kamatpályával kapcsolatos későbbi várakozásokat is meghatározhatják.

Ha a piaci irányjelzőket nézzük, akkor három hónapos időtávon elkezdődött egy 25 bázispontos kamatcsökkentés beárazása, legalábbis az indikatív DKJ-hozamok 6,8 százalék körüli szintre süllyedtek. Hosszabb távon viszont továbbra is az inflációs félelmeket árazza a piac, amit jól mutatnak a 7,3 százalék körüli hosszú hozamok. Az inflációval kapcsolatban egyébként is sok a bizonytalanság, a kormányzati intézkedések várhatóan ugyanis akadályozzák, hogy az árindex a jegybank középtávú 3 százalékos célja közelébe essen. Elemzők szerint idén akár 6 százalékon is tetőzhet a pénzromlás, amely jelenleg, júniusban idei éves csúcsra 5,6 százalékra pörgött.