A kedvező reálgazdasági folyamatok miatt továbbra is reális a 2015-re kitűzött 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél, a kormány ezután is elemzi a folyamatokat és figyel arra, hogy a fegyelmezett gazdálkodás fennmaradjon - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a mai sajtótájékoztatón. (Előzetes várakozásainkkal szemben arról nem volt szó, hogy a már a terv 100 százalékán álló hiány és a költségvetést övező kockázatok kapcsán tervez-e többletintézkedést a kabinet.)

Banai Péter Benő elmondta: a következő években a konvergenciaprogramban, illetve a 2016-os költségvetésben szereplő kitekintéssel megegyezően, csökkenő hiánypályával számolnak, így 2016-ban 2, 2017-ben pedig 1,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal kalkulálnak.

A magyar állam által a kedvezményezetteknek kifizetett, de az Európai Bizottság (EB) által át nem utalt összegeknek a forrása az állampapír-kibocsátás növelése lehet. Az évközi államadósság-állományt idén az uniós támogatások megelőlegezése is befolyásolja, ha úgy tetszik, ez az adósság szintjét növeli. Az államadósságnál is abban bíznak, hogy a kormányzati és nemzetközi szervek államadósság-csökkenésre vonatkozó prognózisai teljesülnek.

Banai arra a kérdésre, elég lesz-e a költségvetésben a kockázatok kezelésére rendelkezésre álló összeg, vagy intézkedéseket kell hoznia a kormánynak, kifejtette: a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalék előirányzat 100 milliárd forintos keretének döntő részét már valóban átcsoportosították. A kormány a gazdasági célú illegális határátlépőkkel kapcsolatos problémák kezelésére két lépésben közel 30 milliárd forintot csoportosított át váratlan kiadásokra. A központi költségvetésben ugyanakkor van még egy 30 milliárd forintos országvédelmi alap, amelyet a kormány októbertől felhasználhat abban az esetben, ha úgy is tartható a 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél.

Lehetőség van arra is, hogy az egyes kiadási előirányzatok között átcsoportosításokat hajtson végre annak érdekében, hogy előre nem látható kiadásokra fedezetet teremtsen. Végül, ha olyan szituáció alakul ki, a költségvetési törvény módosítása is megtörténhet az Országgyűlés őszi ülésszakában, de ezt megelőzik azok a megoldások, amelyek törvénymódosítás nélkül is lehetségesek - tette hozzá az államtitkár.

Az első félévi adatok alapján továbbra is reálisnak tartja a 3 százalék körüli idei növekedést.

Banai az NGM által szerdán publikált részletes adatokat kommentálva - ami szerint az államháztartás központi alrendszerének 2015. július végi halmozott hiánya az előzetesen közöltekkel megegyezően 894,1 milliárd forint volt -, kifejtette: bár a hiány az időarányos mértéket tekintve meghaladja az éves terv 100 százalékát, de tavaly még magasabb volt időarányosan a központi rendszer hiánya, és tavalyelőtt is 90 százalék feletti volt. Az említett két évben ugyanakkor a kormányzati célokhoz képest kedvezőbben alakult az év egészében az uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiány, 2014-ben 2,6, azt megelőzően 2,5 százalék volt, mindkét évben messze a 3 százalékos európai uniós kritérium és uniós átlag alatt maradt.

Az egyenleget lényegesen rontotta, hogy az előző évhez képest 170 milliárd forinttal több uniós kifizetést teljesítettek a kedvezményezetteknek. A kifizetések jobban állnak mint tavaly, az összes uniós program kifizetése meghaladja az 1200 milliárd forintot - mondta Banai. A költségvetésben ugyanakkor tavalyhoz képest 280 milliárd forinttal kevesebb uniós bevételt tudtak elszámolni, ami mögött az áll, hogy a kormány néhány kérdésben tudatosan vitát vállal az Európai Bizottsággal, és az egyeztetések ideje alatt az uniós nem utal át forrásokat a magyar államnak. A kedvezményezetteknek történő kifizetések azonban zavartalanul folynak.

Az európai uniós bevételek és kifizetések esetében tavalyhoz képest 450 milliárd forinttal rosszabb a költségvetés egyenlege, amit az adó- és járulékbevételek növekménye nem tudott teljesen kiegyenlíteni. Az államtitkár az év egészét tekintve bízik abban, hogy az egyeztetéseken rendezni tudják a nyitott kérdéseket a bizottsággal, az uniós bevételeket azonban beérkezésük hiányában is el tudják számolni.