Itt az új autós "betegség"

Az elektromos autók terjedésével az autósok újabb problémával szembesülhetnek, ez a "hatótávolságfrász", amely lényegében azt jelenti, hogy a vezető nem bízik abban, hogy eléri a következő töltőpontot. Erre is van gyógyír.
Szász Péter, 2016. szeptember 28. szerda, 16:04

Az elektromos autók elterjedésének egyik legfőbb gátja - a magas ár mellett - a töltési infrastruktúra hiánya. A "hatótávolságfrász" jelenleg még nagy probléma, de néhány éven belül olyan kormányzati intézkedések valósulhatnak meg Magyarországon, amely indokolatlanná teszi az autósok hasonló félelmeit - mondta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke egy szakmai konferencián.

A szakember szerint aki kipróbálja az elektromos vagy plug-in hybrid autókat, az rájön, hogy ezek a félelmek zömmel alaptalanok, ráadásul - reménye szerint - Magyarországon a jövő év végére ezer töltőállomás várhatja majd a sofőröket.

Ennek elősegítésére jelent meg az a pályázat, amelyen a 15 ezer főnél nagyobb települések pályázhatnak, illetve ezért kell hamarosan töltőállomásokat építeni bevásárlóközpontokban. Kezdetben 100 parkolóhelyre jut majd egy állomás, később azonban ez is sűrűsödni fog.

Egy 300 kilométer hatótávolságúnak hirdetett autó is megtesz kényelmesen 220-240 kilométert, ami egy kellően sűrű hálózattal együtt már elég arra, hogy az emberek ne szenvedjenek a "hatótávolságfrásztól" - mondta Ungár. Előbb utóbb mindenki rájön arra, hogy nyugodtan 30 százalék alá engedheti a töltöttséget, ahogy az a hagyományos hajtású kocsiknál természetes.

A következő években ezt a bizonytalanságot hidalhatják át a plug-in hybrid autók, amelyek hosszabb utakon benzint égetnek, de mondjuk munkába menet tisztán elektromos hajtással közlekednek.

A döntéshozóknak ugyanakkor komoly feladatuk lesz majd egy olyan szabályozás kialakítása, amely a töltés anyagi oldalát rendezi. Különbséget kell majd tenni a közterületeken, a munkahelyen vagy otthon igénybe vett áram között  -hívta fel a figyelmet az egyesület elnöke.

A napokban jelent meg az a pályázat, amely alapján legfeljebb 1,5 millió forintos támogatás járhat az elektromos autók után. Az első keretből mintegy 1300 kocsit vehetnek kedvezményesen magánszemélyek, magyarországi székhellyel vagy telephellyel vagy  fiókteleppel  rendelkező  egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek, gazdasági társaságok, költségvetési szervek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

666ORDOG666, 2016.09.29 10:46

z elektromos autó előállításának a költsége nagyjából a fele a hagyományosnak ( nem számítva az Akku egységet, ami még tényleg nagyon drága.
A hibrid autó állandóan kétszeres előállítási költséget jelent és folyamatosan mozgat feleslegesen egy hagyományos vagy egy elektromos autó felszereltségéhez szükséges tömeget.
Üdv: az Ördög.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html