Itt az újabb gázárcsökkentés - mutatjuk, kire nem vonatkozik

Mától újra csökken a rezsi, a gáz ára 6,5 százalékkal mérséklődik, de nem mindenkinek.
MTI-Eco, 2014. április 1. kedd, 07:56
Fotó: Napi.hu

A februárban hozott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomag szerint az alapdíj és a fogyasztott gáz mennyisége alapján számított összeg április 1-jétől nem lehet több a 2013. november 1-én alkalmazott díjak 93,5 százalékánál. A 93,5 százalékot azonos hőmennyiségre és azonos kedvezményekkel kell számolni.

A harmadik rezsicsökkentési törvény alapján a gáz ára mellett az áramé szeptembertől további 5,7 százalékkal, a távhőé pedig októbertől további 3,3 százalékkal csökken.

Tavaly januártól először 10 százalékkal, majd novemberben 11,1 százalékkal csökkent a távhő, a gáz és villamos energia ára, júniustól pedig további 9 egyéb közszolgáltatásé.

A mától érvényes gázárcsökkenés kapcsán a Nol.hu megjegyzi: a rendeletből az is kiviláglik, hogy Orbán Viktor kormányfő számos fórumon hangoztatott szavaival ellentétben a - sok tekintetben a lakossággal egy kalap alá vett - kis cégek hatósági árai ezúttal nem változnak. (Ők teszik ki a vállalati fogyasztók 40 százalékát.) A többi cégre vonatkozó díjak nagyobb része piaci alapú.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri, 2014.04.01 15:53

@jobbajobb: Így van...nyisd ki a gázcsapot és gyújts rá!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.04.01 15:28

@laci_52: Jó, jó.

És a többieknek mit üzen?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2014.04.01 15:01

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.04.01 14:42

A gázár csökken, hú!

A benzinár nő. Hú!

Van-e vajon a kettő között bármilyen összefüggés?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

agonia, 2014.04.01 12:23

@csillagos66:
Mi a jó hír ?
Az.., hogy ezek nem mondták lassan, hogy " Nem lesz gázár emelés.., közben lett 300 % -os, hanem most olcsóbb, mint 2010-ben !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html