Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy friss rendelettervezet alapján úgy tűnik, hogy megpróbálnák röghöz kötni a fogorvosokat -  írja a Magyar Nemzet. Az elképzelés szerint a jövőben csak azok vehetnének részt az államilag támogatott rezidensképzésben, akik a szakvizsga letétele után három évig az állami egészségügy fogászatain dolgoznának. Eddig csak a végzős  fogorvoshallgatók tíz százaléka választotta az ingyenes állami rezidensképzést, ám ezt az arány emelni akarják.

A többség vállalta a havi 50-60 ezer forintos tandíjat a nem állami képzésben, amit könnyen ki tudott fizetni, ha egy magánrendelőben helyezkedett el. A szakértők szerint nem valószínű, hogy ez a helyzet változna. Így aztán kétséges, hogy megvalósul a rendelettervezet célja, nevezetesen hogy csökkentsék a tartósan, azaz legalább fél éve betöltetlen fogorvosi praxisok számát.