Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vásárlóerő az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti. Magyarországon a tavalyi 5036 euró után 2012-ben átlagosan 4884 euró az egy főre jutó elkölthető jövedelem, ami nem éri el az 1,5 millió forintot - mondta el Dörnyei Otília, a GfK Hungária piackutató intézet ügyfélkapcsolati igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A lista élén ugyanazok a települések állnak, mint az elmúlt években, de a sorrendben történtek változások. Üröm és Csopak például helyet cserélt tavaly óta, a negyedik változatlanul Paks. Utána Tiszaújváros végzett az idén, a tavalyi ötödik Nagykovácsi pedig a nyolcadik helyre került. Az országos átlagot 100-nak tekintve a lista elején álló települések vásárlóerő-indexe 130 fölött van.

A legszegényebb települések listáján sincs változás, Tiszabő, Alsószentmárton és Szendrőlád lakói a legszegényebbek. A sereghajtó 13 településen változatlanul nem éri el a vásárlóerő-index az 50-et.

Sajátos a helyzet Budapesten, ahol a XII. kerületben élnek a leggazdagabbak, itt a vásárlóerő-index 161,5, ami jóval meghaladja az átlagot. Az éllovast a II. és az I. kerület követi. A legszegényebbek a VIII. kerületiek, a Józsefvárosban ugyanis az országos átlag alatti, 96,5-ös a vásárlóerő-index.

Budapest, Komárom a lista élén

Összességében a fővárosban is csökkent az egy főre jutó vásárlóerő-index: az idén 130,2 a tavalyi 132,9 és a két évvel ezelőtti 133,6 után. A megyéket vizsgálva Budapest után ismét Komárom-Esztergom lett a második, és Fejér megye is megtartotta harmadik helyezését.

Győr-Moson-Sopron megyében viszont folyamatosan csökken a vásárlóerő értéke. A megye 2008-ig a második helyet tudta megszerezni, a következő években a negyediket,az idén azonban Vas megye is megelőzte - közölte Dörnyei Otília. A vizsgált 42 európai ország listáján Magyarország a tavalyi 29. helyről a 31. helyre csúszott, ezzel Lettország és Horvátország mögé került ebben az évben - ismertette az európai adatokat Kozák Ákos, a társaság ügyvezető igazgatója.

Az adatok szerint a szomszédos Ausztriában négyszerese az egy főre jutó elkölthető jövedelem a magyarországinak. Az osztrák vásárlóerő-index 161, a cseh 58,4, a magyar viszont 38,1. Az európai lista élén Lichtenstein áll, a legkevesebb pénzből Moldova lakói gazdálkodnak.

Kozák Ákos elmondta: a hazai háztartások fogyasztásában továbbra is csökkenő trendet prognosztizál a GfK, és a kiskereskedelem számára is a következő időszak visszaesést, jobb esetben stagnálást hozhat.

A GfK Hungária Piackutató Intézet 1998 óta készíti vásárlóerő-tanulmányát.