Itt tartunk: kézfertőtlenítőre gyűjtött a rezidensek és szakorvosok szakszervezete

A kézhigiéniát népszerűsítő akciójában közel 800 ezer forintnyi támogatást gyűjtött össze a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz). Akciójukkal arra akarták felhívni a lakosság, a döntéshozók és az egészségügyben dolgozók figyelmet, hogy a kézhigiénia alapvető és elengedhetetlen követelménye a biztonságos betegellátásnak, a kórházi fertőzések visszaszorításának - olvasható a ReSzaSz közleményében.
Szepesi Anita, 2017. június 30. péntek, 07:37

A támogatást az akcióban résztvevők szavazatai alapján a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet kapta, így a több, mint 500 liter alkoholos kézfertőtlenítőt és 60 darab ágyvégi adagolót az ott dolgozó kollégák, gyógyuló betegek és látogató hozzátartozóik használhatják majd - írja a ReSzaSz.

A közlemény szerint bíznak benne, hogy rövid határidőn belül minden egészségügyi intézmény bejáratánál, minden folyosón, betegágyon és minden betegellátási pontnál lesz kézfertőtlenítő, lehetővé téve annak rutinszerű használatát, ezáltal is csökkentve az elkerülhető megbetegedések és halálozások számát.

Ezen célkitűzés deklarálása és rendszerszintű megvalósítása kizárólag kormányzati szándék kérdése - írták.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2017.07.02 11:38

Ezen azért derültem jót, mert a Semmelweis Ignác, az anyák megmentője jutott az eszembe. Elképesztő, hogy a nagy bevásárló központokban is az alapvető higiéniát sem tartják be a vevők. A mocskos kezükkel összefogdosnak mindent.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.07.02 11:32

Amerika eddig mindent túlélt, szerintem a Donald Trumpot is túl fogja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.07.02 11:20

@gulyasgyula: jaja, minden rendben
de akkor miért halnak meg többen kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben kis hazánkban?
pl. miért kellett meghalnia annak 8 leukémiás gyereknek legutóbb nem leukémiában a heim pálban?
miért tiltották meg az ugyan drágább, de megfelelő kesztyű használatát a bőr- és nemiklinikán? a nővérek a saját pénzükön veszik, ha nem akarnak betegek lenni..
vagy miért találtak épp most műtött barátom szervezetében egy nem kicsi gennyes tályogot ??(akit mellesleg ezt megelőzően műtöttek) >> a tályog bakteriális fertőzés
és folytathatnám
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.07.02 11:09

......annak mellékesen csak örülni lehet, ha a beteg halála előtt két perccel egy végrendeletet is nem iratnak alá vele.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.07.02 11:08

És ne engedjék a kórházakban oda a különböző felekezetek képviselőit koszos kézzel és koszos ruhában fogdossák a betegeket és a kezeiket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html