Itt van Magyarország válasza Brüsszelnek: felháborító, harcolni fogunk!

A magyar kormány álláspontja szerint felháborító és felelőtlen döntést hozott az Európai Bíróság - hangzott el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter közös sajtótájékoztatóján.
Dzindzisz Sztefan, 2017. szeptember 6. szerda, 11:58

Ha jól értjük, van némi igény arra vonatkozóan, hogy kommentáljuk az Európai Bíróság döntését - indította beszédét Szijjártó, aki szerint a délelőtti döntés veszélyezteti egész Európa biztonságát és jövőjét. Így a döntés ellentétes az uniós és magyar érdekekkel.

Nem jogi, nem szakmai, hanem politikai döntés született, a politika megerőszakolta az európai jogot és értékeket - vélte a magyar diplomácia vezetője, aki szerint így teljes mértékben elfogadhatatlan a döntés.

A politikus biztosítani akarja a magyar polgárokat arról, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a magyar embereket. Szerinte itt az ideje annak, hogy a kötelező kvótát végre elengedje az EU. Indokként hozta azt is, hogy a szeptember 26-án lejáró határidő előtt a kötelező betelepítési kvótában előírt menekültek 25 százalékát fogadták be a tagállamok.

Amennyiben az EU mégis tovább erőlteti a kérdést, "akkor harcolni fogunk ellene". Az igazi csata csak most kezdődik el - mondta Szijjártó, aki kitért Jean-Claude Juncker tegnapi levelére is: szerinte csak az illegális bevándorlók betelepítése a lényeg, a védekezést (kerítés) nem támogatja az EU.

Magyarország újabb jogi csatározások előtt áll - jelentette ki Trócsányi László. Szavai szerint a döntés megbontotta az EU intézményeinek egyensúlyát: annak nyertese az Európai Bizottság, miközben csökkent az Európai Tanács és az Európai Parlament ereje. Trócsányi szerint a bíróság érvelése nem meggyőző, és az "európai mainstream" alátámasztását szolgálja. Tökéletesen más tartalmú ítéletet is hozhattak volna - fogalmazott a miniszter.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix2, 2017.09.09 17:31

@gyurta:
Ez igaz.
Alternatíva?
(A s.ggnyaláson kívül?)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gyurta, 2017.09.09 16:55

@krix2:
Magyarország harcol, mindig szarul és mindig a rossz oldalon!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.09.09 16:46

@gyurta:
Te keresztény vagy?
Mikor térsz át a muzulmán hitre? Vagy már át is tértél?
:D
Nem kell már sokat várnod, a muzi haverjaid rendet tesznek, nem lesz Orbán se, meg nem lesztek ti se...
Rend lesz - olyan középkori...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2017.09.09 14:58

A harchoz pénz paripa, fegyver kell, a felcsuti erdélyi fejedelemnek egyike sincs, csak korlátlanul felvágott soros által képzett nyelve, meg ragadós keze, félek, hogy ez kevés lesz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.09.09 14:28

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html