Hosszú viták után végre van olyan pillanat, amikor néhány kérdésről közösen tudunk beszámolni néhány olyan pontról, amiről meg tudtunk állapodni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök azt követően, hogy Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével megkezdte sajtótájékoztatóját a Parlamentben. A bejelentésen jelen volt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a Bankszövetség valamennyi magyar elnökségi tagja és Nyers Rezső főtitkár is. A miniszterelnök szerint kemény tárgyalásokon vannak túl, ennek eredménye a most megalkotott otthonvédelmi akcióterv.

Nem maradhatnak munkával dolgozó lakáshitelesek fedél nélkül, márpedig ma sokan már nem tudják fizetni a törlesztéseket, mások pedig épp a fizetés határán vannak - fogalmazott Orbán.

Ez történt a 13.00 órai tájékoztatón

Örülök, hogy hosszú viták után bejelentést tudok tenni - mondta a miniszterelnök a kora délután megtartott tájékoztatón. A kormányfő köszönetet mondott Matolcsy Györgynek, a Bankszövetség és Patai Mihálynak is. Hozzátette: kemény tárgyalások után tudtak találni olyan pontot, ahol húsba vágó megegyezés születhetett. Megerősítette: öt pontban jött létre megállapodás, miután a hitelre otthont vásárlók az elmúlt nyolc év legnagyobb veszteseivé váltak. Otthonvédelmi akciótervet hoztunk létre - mondta a miniszterelnök.

A tavalyi második félév nem volt normális, mert nem volt dialógus a bankok és a kormány között - mondta Patai Mihály arra utalva, hogy a bankok nehezményezték a bankadót. A Bankszövetség vezetője szerint a moratórium feloldása a legfontosabb kérdés, a megszüntetés jó hatással lesz az ingatlanpiacra. Szintén fontos az árfolyamgát, ami több százezer embernek jelent lehetőséget. Ennek kapcsán felelős döntést kért a banki ügyfelektől.

A megállapodás jelentős előrelépés annak az örökölt bombának a hatástalanításában, amit a svájcifrank-hitelek jelentenek - fogalmazott Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: a legfontosabb kérdésekben, amiben meg lehetett egyezni, megegyeztünk.
A konzultációt folytatni kell, nincs megállapodás például arról, hogy 2013-2014-ben mekkora legyen a bankadó, akinek a tarozása meghaladja az ingatlan értékét, az "kisétálhasson".

A pontok:

1. Rögzített árfolyam

Orbán árfolyamgátról beszélt, ami a havi törlesztőrészletet limitálja. A Bankszövetség javaslatára az adós dönt arról, hogy élni kíván-e vele - azaz nem lesz mindenki számára kötelező.

A frankárfolyamot 180 forinton rögzítik, 2014 december 31-ig. Ugyanilyen gát lesz az euró- és jenhiteleknél is: előbbinél 250, utóbbinál 200 forinton.

2. Árverezés, kilakoltatás

A kilakoltatási moratóriumot július 1. után nem tartják fenn, ám olyan megállapodást kötöttek, ami - fogalmazott Orbán - egyszerre teszi lehetővé a piac megindulását és a hitelesek védelmét. Először a nagy alapterületű és méretű lakásokat árverezhetik el, az árverezés kvótarendszer alapján indul, a bankok az összhitel-mennyiség alapján százalékot állapítanak meg, területi bontásban - azaz pl. Budapestre, a nagyvárosokra és a megyékre - is.

3. Nemzeti Eszközkezelő, állami lakásépítés

A bajbajutottaknak, akik elvesztették lakásukat, új otthont nyújtanak a létrehozandó Nemzeti Eszközkezelő révén. Egyrészt új házépítési állami beruházási program keretében, másrészt az eszközkezelő megvásárolhatja az adós lakását, a volt tulajdonos bérlőként lakó marad. Emiatt együttműködnek az önkormányzatokkal. Mindez családi fedél program néven fut.

4. Devizahitelezés újra

Visszaállítják az euróalapú lakáshitelezést, mert az EU szabályai szerint ezt a lehetőséget nem lehet elzárni. "Húztuk, ameddig húzhattuk" - fogalmazott egy félmosollyal Orbán Viktor. Az új szabály, hogy az vehet fel deviza-alapú lakáshitelt, aki a hitel devizanemében szerzi jövedelmét, méghozzá a minimálbér legalább 15-szörösét.

5. Kamattámogatás a költözőknek

Támogatják azok hitelkamatát, aki nagyobb lakásból kisebbe költözik, hogy törlesztőképes maradjon. Ez legfeljebb 5 éven át vehető igénybe, maximum évi 3,5 százalék erejéig.

Matolcsy korábban kezdte

Matolcsy a tájékoztatót megelőzően az MTI-nek már elárulta, hogy öt pontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről, három pontban nem jött létre megállapodás.

A miniszter szerint a költségvetésnek ez a megállapodás megközelítőleg 1,5 milliárd forintos költséget jelent.

A megállapodás kiterjed a devizahitelek árfolyamának rögzítésére - jelezte Matolcsy György. Hozzátette azt is, hogy
a bankadó 2012 utáni eltörléséről nem sikerült megállapodni.

Matolcsy ezt megelőzően a Reutersnek azt mondta, hogy megállapodás született a fedezetek banki lefoglalását érintő kvótarendszerről is. A miniszter szerint bár nem tudtak megállapodni a bankadó 2012 utáni sorsáról, "nagy eredmény, hogy ennek ellenére megállapodás született".