Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A román kereskedelmi hírügynökség úgy tudja, hogy március 13-án tartóztatták le Oloszt, aki ellen Románia nemzetközi körözést adott ki az év elején. A volt politikust három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte december 20-án a román legfelsőbb bíróság, amely befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek őt.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Olosz Gergely a 2012-es romániai parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata péntek délután az MTI-vel azt közölte: szerdán Magyarországon elfogták a rendőrök a nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló O. Gergelyt. Az illetékes bíróság a férfi ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét rendelte el, mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrzik. Kiadatása ügyében a Fővárosi Törvényszék dönt - írták a hírügynökségnek.

Olosz igazi politikai kalandor volt Romániában, és bár pártjában, az RMDSZ-ben soha sem volt igazán erős ember, a Fidesz néhány évvel ezelőtt még azt szerette volna, hogy ne Kelemen Hunor, hanem Ő legyen az erdélyi magyarok képviseletét ellátó párt elnöke - írta róla részletes portréjában az Azonnali.hu.