Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfőn publikálja a KSH a januári külkereskedelmi termékforgalom adatait második becslése alapján és a kormányzati szektor tavalyi negyedik negyedéves egyenlegét.

A március 11-én kiadott első becslés szerint januárban az export euróban számított értéke 6,4 százalékkal, az importé 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 225 millió euróval, 382 millió euróra mérséklődött. A tavaly januári magas bázist tekintve az idei januári kivitel növekedése jelentősnek számít, az import gyakorlatilag megismételte a tavalyi erős indulását, amelynél magasabb növekedést csak három hónapban mutatott az elmúlt évben.

A kormányzati szektor tavalyi első három negyedéves hiánya az előzetes adatok szerint 110 milliárd forint, a GDP 0,4 százaléka volt. Az előző év azonos időszakához képest az egyenleg 54,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,2 százalékponttal javult, amit a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedése okozott. A harmadik negyedévben 75,8 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a deficit, 298 milliárd forinttal, 3,2 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz képest.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) szintén hétfőn közli a beszerzési menedzserindex (bmi) márciusi adatát. Februárban emelkedett az index, a bmi szezonálisan kiigazított februári értéke 55,7 pont volt a januári 54,7 pont után. Eszerint a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A tavalyi évben a trend végig kedvező képet mutatott, és ez folytatódik 2019 elején is.

A KSH szerdán publikálja a kiskereskedelmi forgalom februári részletes statisztikáját. A januári adatok szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg a forgalom volumene az egy évvel korábbit, míg a múlt év egészében 6,0 százalékkal nőttek az eladások.

Pénteken az ipari termelés februári első becslése jelenik meg. Januárban az ipari termelés volumene 4,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,6 százalékkal emelkedett - derül ki az MTI összefoglalójából.