Kedden az esti órákban Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében várható gyenge ónos eső - írta az OMSZ az MTI-hez eljuttatott, szerda estig szóló figyelmeztetésben.

Északnyugat felől csapadékzóna érkezik. Északnyugaton kezdetben gyengébb ónos eső is előfordulhat, majd ott is havazás lesz a jellemző.

Kedden éjszaka általában az ország északkeleti felén-kétharmadán várható maximum 2 centiméter körüli hóréteg. Az északi határnál, Észak-Alföldön és Tiszántúlon viszont ennél valamivel több, Szabolcsban és Beregben, valamint a hegyekben akár 5 centiméternél vastagabb hótakaró is kialakulhat.

Szerdán napközben további számottevő havazás (legfeljebb pár centi friss hó) már csak a Tiszántúlon fordulhat elő, de északkeleten hózáporokból lokálisan ennél több is hullhat.

Szerdán napközben a megerősödő, néhol viharos északnyugati szél a Dunántúli- és Északi-középhegységben gyenge hófúvást is okozhat.

Az előrejelzés szerint szerdán a nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több órára kisüt a nap. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és 0 Celsius-fok között valószínű. A nappali maximumok plusz 1-5 fok között alakulnak - közölte az OMSZ.