A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - Olivier Bailly emlékeztetett arra, hogy informális előkészítő tárgyalások már a múlt héten is folytak a felek között. Fogalmazása szerint ezeket a pénzügyi stabilitásról, illetve a jegybankra vonatkozó törvénytervezetek "támasztotta nehézségek miatt félbe kellett szakítani". A hivatalos tárgyalásoknak azonban a tervek szerint a jövő hónapban meg kell kezdődniük - emelte ki a szóvivő.

Bailly nem kívánta viszont kommentálni, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő szerdán módosította a magyar államadósság besorolását. Hozzátette: tudomásul vették a bejelentést, amelyet "egy véleményként kezelnek a sok közül". A bizottság a saját illetékességi körében, a közösségi jog keretében rendelkezésére álló eszközökkel maga kíséri figyelemmel a magyar gazdaság helyzetét - mondta a szóvivő, hozzáfűzve, hogy Olli Rehn pénzügyi biztos tervezi is egy értékelés elkészítését a jövő év elején.

Azt is jelezte, hogy a bizottság egyelőre nem kapott hivatalos választ José Manuel Durao Barroso elnök Orbán Viktor miniszterelnökhöz írt levelére. Mint mondta, a testület továbbra is azt várja, hogy a hatóságok visszavonják a két szóban forgó jogszabálytervezetet.

Egy másik kérdésre válaszolva Viviane Reding igazságügyi biztos szóvivője megismételte, hogy a luxemburgi biztos levelet intézett magyar partneréhez, amelyben a magyar bírósági rendszer és az adatvédelmi biztosi intézmény átalakításával kapcsolatban kért tájékoztatást. Elmondta, a válasz megérkezett, a bizottság továbbra is elemzi azt.