Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy jövőre 5 százalékra mérséklődhet a fogyasztásra szánt hal áfája.

Németh István szerint az áfacsökkentést már korábban is szorgalmazták, mivel az ágazat versenyhátrányba került a sertés- és baromfihús áfájának korábbi csökkentése után. Az áfacsökkentés a teljes ágazatnak, a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának is lendületet adhat.

A fogyasztók drágának tartják a halhúst, Németh példaként említette, hogy jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty.

Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlet-használati járulékot. Ezért kezdeményezték a rendelet módosítását a belügyi tárcánál, mert az tovább rontja az ágazat alacsony jövedelmezőséget. Arra kérik a kormányt, hogy az áfacsökkentés mellett a vízkészlet-használati járulékot, és a vízdíjat is mérsékelje, ellenkező esetben alacsonyabb lehet vagy elmaradhat az árcsökkentés.

Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja - mondta a szakember.