Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

László Csaba a Figyelőnek adott interjúban elmondta, minimum 4-5 százalékpontos vágásra szükség lenne, ennyit már megéreznének a munkáltatók. A büdzsé jelenlegi állapota alapján ezt több évre előre beütemezve talán be lehet vállalni.

A volt pénzügyminiszter szerint mindennek az lehetett a kiváltó oka, hogy sok helyen kritikussá kezd válni a munkaerőhiány. A bérek meglódultak, némely szektorban egészen látványosan. Márpedig ez versenyképességi feszültséget jelez, rontja a befektetési környezetet. A cégeknek muszáj alkalmazkodniuk, s a kormány a járulék oldalán tud segíteni. Eddig László Csaba szerint azért ódzkodtak ettől nagyon, mert egy kisebb csökkentés is súlyos százmilliárdokat vesz ki a költségvetésből.

Öt-hat év alatt lehet eljutni az egy számjegyű szja

A kormány másik tervéről, az egy számjegyű szja-ról azt mondta, ha a járulékokhoz hozzányúlnak, akkor a legrövidebb idő 5-6 év, ami alatt el lehet jutni a 10 százalék alatti jövedelemadó kulcshoz. Ehhez viszont forrást is kell találni a büdzsében, amit az adóknál már nem lát a szakember. Nincs sok mozgástér a különadóknál sem, nincs olyan ágazat, ahonnan további 200-300 milliárdot még be lehetne beszedni. A kiút a növekedés felpörgetése lehet - vélekedett.

Nem reális a kormány terve

A kormány azon terve, hogy rövidtávon 3-5 százalék közé emelje a gazdasági bővülés ütemét, nem reális, véleménye szerint ezt a következő két-három évben nem lehet elérni. Sok függ az uniós támogatások alakulásától, közben a nemzetközi környezet miatt is van ok az aggodalomra, nem túl biztatóak szerinte a növekedési kilátások Európában.

A múlt pénteki S&P felminősítés a volt pénzügyminiszter szerint jelentős javulást a finanszírozási feltételekben már nem hoz, a piacok elég régen beárazták ezt a pozitív fejleményt.

Nincs tőkebeáramlás

A tőkeáramlásról a befektetők megítéléséről azt mondta:

nincsenek jó híreim.

Ha figyelmen kívül hagyjuk a bankszektor tőkepótlását az elmúlt években, akkor azt látjuk, a nettó tőkebeáramlás, vagyis az FDI értéke lényegében nulla. Elsősorban azok fejlesztenek, akik már itt vannak.

Az államháztartás alacsony hiányát pozitív dolog, ugyanakkor a magyar állam túlterjeszkedik, amihez nem igazodik az általa nyújtott szolgáltatások színvonala - mutatott rá. A bürokrácia állapota miatt politikai vezetők is frusztráltak, amikor látják, hogy a kezdeményezéseik hogyan olvadnak szét a bürokratikus rendszerben. Nagy megtakarítást viszont itt már nem lehet elérni.

László Csaba szerint inkább azt kellene megvizsgálni, hogy az oktatás infrastruktúrája miért igazodik a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz. Az egészségügyben is hasonlóak az aránytalanságok: a kapacitások nem követik a változásokat, s amíg ez így marad, nem lehet értékelhető megtakarítást elérni az államháztartásban.