Ezt tette Budapesttel az ingyenes parkolás

Budapest az egyetlen város Európában, ahol már most meghaladja a nitrogén-dioxid-szint a korlátozások előtti időszakét – erre jutott az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.
Szabó Zsuzsanna, 2020. július 6. hétfő, 17:14
Fotó: Shutterstock

A koronavírus-járvány alatt világszerte csökkent a légszennyezettség, hiszen a karantén miatt jelentősen csökkent a gépjárműforgalom, de a tömeg-, a légi- és a vasúti közlekedés is minimalista üzemmódba kapcsolt.

A Levegő Munkacsoport szerint a magyarországi mérőállomások adatai alapján azt látjuk, hogy a NO2 (nitrogén-dioxid) szint az előző év azonos időszakához képest némileg csökkent a korlátozások alatt, és még június során is néhány százalékkal alacsonyabb volt ez, mint például tavaly. Ez azonban csak egy légszennyező anyag, és a legtöbb korai halált okozó légszennyező, a PM2,5 részecskék ("szálló por") koncentrációjában például nem mutatható ki a többi évhez képest csökkenés a korlátozások időszakára, sőt, tavalyi adatokhoz képest némi növekedés volt tapasztalható.  A Financial Times napokban megjelent cikke alátámasztani látszik a negatív folyamatot - írja az mfor.hu. A pénzügyi lap ugyanis az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adatait elemezve arra jutott, hogy Budapest az egyetlen város Európában, ahol már most meghaladja a nitrogén-dioxid szint a korlátozások előtti időszakét.

Magyarországon ugyanis július 1-jéig ingyenesen lehetett parkolni a nagyvárosokban, ami egyértelműen megnövelte az autósforgalmat, ezzel együtt pedig a légszennyezést. Minden bizonnyal ez állhat az EEA megdöbbentő fővárosi adatai mögött.

Az mfro.hu szerint még akkor is mi állunk az országok élén, ha azokat az a legfrissebb felméréseket nézzük, amelyek szerint Európa nagyvárosaiban az autóforgalom újraindulásával ugrásszerűen megnőttek a légszennyezettségi adatok.

Ugyanakkor az is látszik, hogy az emberek tartanak a tömegközlekedéstől, ami az autóforgalom növekedéshez vezet: a londoni metró mostani utasforgalma mindössze 12 százaléka a járvány előttinek.

HOZZÁSZÓLÁSOK