Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerdán a változó vastagságú fátyol- és gomolyfelhő mellett több-kevesebb napsütés valószínű, majd késő délutántól, estétől fokozatosan kiderül az ég. Délután főként délkeleten egy-egy zápor, néhol zivatar előfordulhat. Északnyugaton a déli szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 10, 16 fokra hűl le a levegő.

Az OMSZ figyelmeztető előrejelzést adott ki: szerda délutánig az Alföldön egy-egy zivatar kialakulhat. melyek környezetében viharos (55-80 kilométer/óra) szél, kisméretű jég (jégátmérő legfeljebb 1,2 centiméter) és jelentős csapadék (több mint 15-20 milliméter) előfordulhat.

Csütörtökön kezdetben túlnyomóan derült lesz az ég, majd gomolyfelhő-képződés kezdődik, és a Nyugat-Dunántúlon késő délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar. A csapadékzóna éjszaka északkelet felé terjeszkedik. A délkeleti, keleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Pénteken az összefüggő felhőzet napközben északkelet felé elvonul, mögötte a Dunántúlon már délelőtt, később keletebbre is kisüt a nap. Éjszaka sokfelé várható eső, zápor, elszórtan zivatar, napközben délnyugaton, nyugaton már nem valószínű csapadék, a középső országrészben délelőtt, északkeleten, keleten késő délutánra szűnik meg a csapadék. A délnyugati, déli szél helyenként megerősödik, zivatarban viharos lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.