Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járvány elején úgy tűnhetett, és a kormány is abból indult ki, hogy az agráriumot kevésbé érinti a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés. Azonban végül a hatás begyűrűzött a szektorba, főként a hústermelésbe. Viszont már mindegyik ágazat bajban van, ugyanis az idegenforgalom és a vendéglátás visszaesésével jelentős többlet maradt a készletekben, legyen szó baromfi-, vagy sertéshúsról.

Leginkább a fagykárt szenvedett gyümölcstermesztőknek és sertéstartóknak van szüksége érdemi és gyors beavatkozásra. Más ágazatok esetében is a szociális hozzájárulási adókedvezmény, munkáltatók által fizetett közterhek elengedése, foglakoztatási támogatás nyújtása jelenthetne segítséget - írja a Népszava, amely szerint a hústermelőket eleve nehéz helyzetben érte a járvány, gondolva itt a sertéspestisre, vagy a madárinfluenzára, amelyek már átalakították a piacot.

A kormány részéről május elején született döntés arról, hogy a mezőgazdaság szereplőinek is kidolgoznak egy 25 milliárd forintos segély csomagot, de ezt sokan kevésnek tartják. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint a Vidékfejlesztési Program visszamaradt, több mint 70 milliárdos forrásait diszkriminációmentesen, azonnal meg kell hirdetni.

Sok más országhoz hasonlóan nálunk is támogatni kellene a hűtőtárolást, hiszen a készletek növekednek: mivel nincs turizmus, a vendéglátóhelyek forgalma is visszaesett, nagy készletek halmozódtak fel. Ráadásul ez a konkurens piacokon is így van, így nagy a keresletbőség, ami miatt áresés tapasztalható, a gazdák pedig önköltség alatt válnak meg a termékektől.

Raskó György agrárközgazdász viszont nem tart csődhullámtól, mert a korábbi magas árak voltak elszálltak, amelyekből, akik megfelelően félretettek, jól gazdálkodhatnak.