A szakszervezet két lépcsős emelést javasol, amely szerint jövőre 10,5 százalékkal, 2018-ban pedig újabb 12 százalékkal növekedne a minimálbér. Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben hangsúlyozzák: a MASZSZ támogatja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) a járulék- és adóterhek csökkentésére irányuló javaslatát, de csak abban az esetben, ha ez nem a munkáltatóknak hajt plusz hasznot, hanem nettó béremelést eredményez a munkavállalóknak.

A szakszervezeti szövetség felszólítja a kormányt, hogy fontolja meg a személyi jövedelemadó csökkentését, mert szerintük ez a leghatékonyabb módja a bérek felzárkóztatásának. Ráadásul érdemi béremelés nélkül az egyre tragikusabb munkaerőhiányt sem lehet megszüntetni - jegyezték meg.

A MASZSZ szorgalmazza egy foglalkoztatási kódex összeállítását, de ez kizárólag a magyar munkavállalók pozíciójának a megerősítését szolgálhatja. A szövetség kezdeményezi a munkáltatói szövetségeknél és a többi szakszervezeti konföderációnál, hogy közösen fogalmazzák meg a foglalkoztatói kódexet, amelyben pontosan részleteznék a munkáltatói viselkedési szabályokat, a munkakörülmények elvárható színvonalát, valamint rögzítenék a munkahelyi hűségprogramokat és a külföldi vendégmunkások tömeges alkalmazásának normáit.

A foglalkoztatói kódexhez a munkáltatói szervezetek, egyes foglalkoztatók önkéntes alapon csatlakozhatnak, illetve a kollektív szerződésben erről a szakszervezetekkel megállapodhatnak - tették hozzá.  A Magyar Szakszervezeti Szövetség a részletes javaslatokat is tartalmazó állásfoglalását hamarosan eljuttatja a kormány illetékeseinek.