Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2019. költségvetési évre előirányzott 764,8 milliárd forintból a tervek szerint közvetlen termelői támogatásokra 402,9 milliárd forintot, piaci és egyéb támogatásokra 32,2 milliárd forintot, a nemzeti támogatás jogcímeire további mintegy 95,5 milliárd forintot vehetnek igénybe a kedvezményezettek. A 2014-2020-as tervezési és programozási ciklushoz kapcsolódó vidékfejlesztési és halászati programokra pedig a múlt évre előirányzott támogatási összeg 234,3 milliárd forint.

A tavalyi agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra elkülönített 764,8 milliárd forint 52,9 százalékát, összesen 404,5 milliárd forintot fizettek ki a múlt év szeptember végéig - derül ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adataiból. Az előirányzatok teljesülését vizsgálva ugyanakkor figyelembe kell venni - hangsúlyozzák a kutatók -, hogy az a kifizetési rendből adódóan jellemzően nem időarányos. Számos támogatás az év második felében teljesül, bizonyos jogcímek esetében pedig lehetnek áthúzódó kifizetések is - hívják fel a figyelmet.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások között mindenesetre a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a termelőknek nyújtott közvetlen támogatások domináltak. Az ágazatba érkezett összes támogatás 53,7 százaléka jutott el közvetlen támogatás formájában a kedvezményezettekhez, a folyósított összeg meghaladta a 217 milliárd forintot. A támogatási összeg 31,3 százaléka irányult vidékfejlesztési intézkedésekre. A Vidékfejlesztési Program (VP) 2014-2020 keretében 125 milliárd forintot, a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében 1,8 milliárd forintot folyósította januártól október elejéig. További 46,5 milliárd forintot a hazai költségvetésből finanszírozott nemzeti támogatások keretében vehettek igénybe a gazdálkodók a harmadik negyedév végéig. A piac szabályozását célzó intézkedésekre 14,1 milliárd forintot fordítottak, amelyből 11,4 milliárd forint továbbra is a kiegészítő nemzeti támogatással működő programokat fedezte, nagyobb részben nemzeti forrásból.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások keretében tavaly szeptember végéig folyósított összeg az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 60,9 milliárd forinttal volt több. A növekedés a vidékfejlesztési intézkedésekre fordított támogatási összegnél jelentkezett legnagyobb mértékben, a kifizetés mintegy 1,3-szorosa volt az egy évvel korábbi időszakénak. A közvetlen termelői támogatások összege 28,5 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbi összeget. A nemzeti támogatások 0,5 milliárd forinttal, a piaci és egyéb támogatások 1,0 milliárd forinttal bővültek.

Tavaly az első három negyedévben európai uniós forrásból 327,1 milliárd, hazai forrásból további 77,4 milliárd forintot fizettek ki szeptember végéig. Ez azt mutatja, hogy az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatási összeg 81-19 százalékban oszlott meg az uniós és a nemzeti forrás között. A kifizetéseken belül a társfinanszírozással megvalósult támogatásokra (VP, MAHOP, valamint egyéb uniós támogatást kiegészítő támogatások) uniós forrásból 103,5 milliárd, hazai költségvetésből 30,9 milliárd forintot fordítottak, ami 77-23 százalékos társfinanszírozási arányt jelent.