A Magyar Államkincstár adatai szerint áprilisban a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból fizetett passzív kiadások összege 10,1 milliárd forint volt. Ez jelentős ugrás, hiszen márciusban még csak 7,6 milliárd forintot kellett kifizetnie az államnak. Ez az előirányzat az álláskeresési járadékot, a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt, valamint az ellátások megállapításával kapcsolatos útiköltség-térítést és az ellátásokkal összefüggő közvetlen költségeket foglalja magába. Ez a 10,1 milliárd forint kiugróan soknak számít, hiszen tavaly ilyenkor csak 7,2 milliárd forint kiadás terhelte a költségvetést. Pedig Orbán Viktor kormányfő és miniszterei is többször elmondták: nem hisznek a segélyekben - írja a portál.

A kormány többször is jelezte - hogy habár a felmérések szerint a magyarok közel 80 százaléka meghosszabbítaná a jogosultsági időt - nem nyúlnak a munkanélküli segélyhez, hiába vesztették el tömegek az állásukat a koronavírus-járvány nyomában kialakuló gyors és mély gazdasági válságban. Helyette Orbán Viktor miniszterelnöktől, Palkovics László innovációs miniszterig mindenki közölte, hogy a vezetés a fő hangsúlyt a munkahelyteremtésre teszi. Ideiglenesen pedig a közfoglalkoztatási keretet növelik, valamint a honvédségnél várják az állásnélkülieket.

Szombati adatok szerint jelenleg 170 ezer ember kap munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, a kormány által ígért munkateremtési és elhelyezkedési programoknál viszont nem látszik a növekvő érdeklődés. A Startmunka-programra tavaly áprilisig 54 milliárd forint, viszont idén a negyedik hónapban csak 46 milliárd forint ment el erre a célra. Összességében pedig 180 helyett már csak 140 milliárdot irányzott elő erre a kormány 2020-ban. Összességében pedig tavaly január-április között 135 milliárd forint kiadása volt a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak, míg idén áprilisig összesen 125,7 milliárd forint, vagyis tavalyhoz képest még mindig 10 milliárd forintos mínuszban van a költségvetésnek ez a része, pedig áprilisban már tetőzött a járvány és rengetegen veszítették el a munkájukat.