Főként a keleti területek felett átmenetileg megnövekszik a felhőzet, amely közben szakadozik, gomolyossá válik. Összességében több órára szinte mindenhol kisüt a nap, de északkeleten zártabb is lehet a felhőzet. Záporok, zivatarok nagyobb számban a Dunától keletre és az Alpokalján alakulhatnak ki.

Éjszaka a Dunántúlon és keleten, északkeleten maradhat több felhő, a középső tájakon viszont ki is derülhet az ég. A csapadék zöme megszűnik, de az Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon egész éjjel lehetnek záporok, utóbbi területen zivatarok is - írják a meteorológusok.

Szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett a Dunántúlon kevesebb, keletebbre sok napsütés várható. Délelőttől ismét több helyen képződnek záporok, a Dunántúlon zivatarok, sőt, heves zivatar is lehet.

Ma az északi szelet a Dunántúlon nagy területen erős, főként a magasabban fekvő helyeken viharos közeli, holnap az északnyugati szelet már inkább csak élénk lökések kísérhetik. Emellett intenzív csapadékhullás idején is lehetnek viharos szélrohamok.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul, az északi völgyekben lesz a leghidegebb, a Dunántúlon a legenyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 18 és 24 fok között valószínű, de északkeleten néhol kissé hűvösebb is lehet.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható. Elszórtan valószínű zápor, zivatar. A déli szél szinte országszerte megerősödik, a Délnyugat-Dunántúlon viharos körüli lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

Mi az a jet stream?

Viszonylag keskeny, szűk keresztmetszetű, hosszan elnyúló, erős áramlású zóna. A mérsékelt éghajlati övben a legtipikusabb változata a troposzféra felső határa alatt (7-12 km) elhelyezkedő, megszakításokkal az egész Földet hullámozva körbefolyó futóáramlás (poláris jet) - olvasható az OMSZ oldalán.

A poláris jet egyes szakaszai néhány 1000 km hosszúak, több 100 km szélesek és néhány km vastagok, amelyben a maximális szélsebesség meghaladja a 100-150, esetenként a 300 km/h-t. A jet stream kialakulása a Föld forgásához, illetve a sarkok és trópusok közötti hőmérséklet-különbséghez kötődik. A futóáramlások szoros kapcsolatban vannak a ciklonok, frontok, de más csapadékrendszerek fejlődésével. A jet stream a légi közlekedést, illetve a repülés időtartamát is nagyban befolyásolja. A

Kánikulával indult a nyár az Északi-sarkkörön

Európa keleti felén továbbra is egy ciklon hatása a meghatározó, így szinte egész Kelet-Európában jóval hűvösebb az idő, mint az ilyenkor megszokott. Jellemző módon kelet felé haladva majdhogynem a Kaszpi-tenger partvidékéig kell mennünk, hogy nyárias hőmérsékletet tapasztalhassunk - írja az OMSZ a Facebookon.

Eközben a kontinens északnyugati és északi részein egészen váratlan helyeken is szokatlanul magas csúcshőmérsékletet mértek június első napján. Az Északnyugat-Írországban található Newport Furnace állomáson is 27,1 fokot regisztráltak tegnap.

Svédország döntő részén az erős déli szél hatására 25 fok fölé emelkedett délutánra a hőmérséklet, a legmelegebbet a Stockholmtól északra található Delsboban (30,4 fok) és Torpshammarban (30,1 fok) mérték, ez ott egészen nyugodtan minősíthető kánikulának.

Ami pedig már-már a hőség kategóriájába tartozik - legalábbis a helyi viszonyokat figyelembe véve - az a már az Északi-sarkkörtől is északra fekvő Paharovában regisztrált 27,7 fok! A kánikulából kijutott még Délkelet-Norvégiának és Nyugat-Finnországnak is. A szokatlanul meleg időjárás a mai napon még kitarthat a Skandináv-félsziget egy részén, majd a hét közepére már normalizálódik a helyzet.