Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 92 esztendős volt elnök az atlantai Carter Központ rendezvénye után, az AP amerikai hírügynökségnek fejtette ki álláspontját, amelyből a Fox és az ABC televízió is bőségesen idézett - írja az MTI.

Jimmy Carter aggodalmának fő oka, hogy az új amerikai külpolitika - Rex Tillerson kükügyminiszter múlt héten a külügyminisztériumban elhangzott tájékoztatása szerint - nem kívánja emberi jogi kérdések betartatásához kötni külpolitikai döntéseit. Carter úgy véli, hogy ez rossz irányban befolyásolhat más országokat, s hozzájárulhat e fontos ügy elhanyagolásához világszerte.

Az AP-nek adott interjújában Carter idézte Donald Trump elnöki beiktatási beszédének azt a passzusát, amelyben az elnök hangoztatta: az Egyesült Államok nem kívánja más országokra erőltetni az amerikai értékrendet.

Rex Tillerson külügyminiszter e kérdésben kifejtett álláspontját az amerikai külpolitikában "héjaként" számon tartott John McCain arizonai republikánus szenátor is bírálta, a The New York Times című liberális lapban kifejtett hétfői véleménycikkében.