Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eddigi havi 130 ezer forint helyett havi 380 ezer forintra változott a közfinanszírozott fogászati alap- vagy szakellátást működtető szolgáltatók támogatása január 1-jével - közölte az Emmi. E szolgáltatók kéthavi fixdíj-kiegészítését kedden a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) átutalta, márciustól pedig a havi finanszírozás már a csaknem háromszorosára emelt összeggel fog megtörténni.

Az Emmi szerint kiemelt cél a fogászati ellátás finanszírozási helyzetének folyamatos javítása. Ennek érdekében a közfinanszírozott fogorvosi alap- és szakellátó szolgáltatók egyszeri kiegészítő díjazásban részesültek 2019 decemberében. A heti 30 órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések esetében egyszeri 1,5 millió forint került kifizetésre, alacsonyabb rendelési idő esetén időarányosan csökkentett díjat állapítottak meg részükre. Az egyszeri kiegészítő díjazás fedezete 4,46 milliárd forint volt.

Emlékeztettek arra is, hogy második lépésként került sor a fogászati terület finanszírozásának emelésére, amelynek keretében megemelték a rezsitámogatási díjat, és kiterjesztették az erre jogosultak körét. Ennek eredményeképp a fogászati ellátást nyújtó szolgáltatók havi átlagbevétele 28,1 százalékkal emelkedett. Országos szinten 3420 szervezeti egység biztosítja 2 millió 300 ezer beteg fogászati alap- és szakellátását.

Plusz 100 ezer forint is járhat

A tárca közlése szerint a finanszírozási rendszerben kiemelten jelenik meg a hátrányos helyzetű települések díjazása, ezért ezeken a településeken szolgálatonként 100 ezer forint többletbevételt biztosítanak az érintett fogászati szolgáltatóknak. A közfinanszírozott rendszer tehát olyan területeken is biztosítja az ott élők ellátását, ahol más formában gyakorlatilag nem vagy csak nagy nehézségek árán juthatnának hozzá a fogászati kezelésekhez.

A betöltetlen fogászati szolgálatok számának csökkentése érdekében 2020. január 1-jétől a NEAK pályázatot írt ki a legalább 12 hónapja betöltetlen házi- és fogorvosi körzeteket betöltő háziorvosok és fogorvosok letelepedésének támogatására. Ennek eredményeként az elmúlt években 98 fogorvosi szolgálat kezdte meg működését, és 2,309 milliárd forintot fizettek ki. A fogorvosi szolgálatok esetében a pályázatok hatására 374 ezer olyan ember fogászati ellátása lesz minimum 6 évig megoldott, akinek korábban hosszú évekig nem volt "saját fogorvosa". Az intézkedések összességében a betegellátás elérhetőségének és biztonságának növelését szolgálják - közölte a tárca.