Az amerikai részvényindexek - a Nasdaq Composite kivételével - csütörtökön új történelmi csúcsra emelkedtek - idézte fel Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. A magyarországi vezető részvények közül elsősorban a Mol esetében várható további felértékelődés, de a Richter is folytathatja útját az 5300 forintos szint irányába - írja elemzésében Varga Zoltán. Az elemező úgy látja, hogy az OTP is jól kezdheti a napot, a következő időszakban elérheti a 10 300-10 400 forintos tartományt.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország kimaradt a hatalmas csütörtöki emelkedésből, amely a tőkepiacokat jellemezte. Magyarországon az eladók nem engedték emelkedni csütörtökön az árakat, pénteken azonban remélhetőleg fordul a helyzet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,07 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 36 134,33 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,0 milliárd forint volt. A Mol 40 forinttal, 1,37 százalékkal 2890 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 9980 forintra esett, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 408 forintot ért, forgalma 51,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,97 százalékkal 5100 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!