Jó híreket kapott Magyarország, de veszélyre is figyelmeztetnek

Folytatódhat a gazdaság és a lakossági fogyasztás bővülése, ahogy a vállalatok is optimisták – derül ki a Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) adataiból. Ugyanakkor a munkaerőhiány egyre nagyobb gondokat okoz, miközben továbbra is nő a szakadék a társadalom gazdag és szegény fele között.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 2. szerda, 09:51

A magyar gazdaság növekedése 2018-ban tovább élénkül, valószínű a 4 százalékos GDP bővülés - ebben szerepe van az EU támogatásoknak is. A nemzetgazdasági beruházások a tavalyi 17 százalékos növekedést követően még mindig jelentősen, 10 százalék körüli mértékben növekedhetnek. Az idei megtakarítási ráta a 2017-es szintje körül alakul - közölte a Policy Agenda.

A tavalyi 4,8 százalékos ipari termelést követően erőteljesebb, 6,5 százalékos emelkedésre számíthatunk. Az építőipar teljesítménye pedig (a tavalyi 31,6 százalékos kiemelkedő növekedés után) az év közepétől valószínű lassulással együtt idén már csak 10 százalék körüli lesz, főleg az egyre jobban megmutatkozó munkaerő-hiány miatt.

Idén a GDP-arányos külső finanszírozási képessége (azaz a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) változatlanul magas lehet, a GDP 4 százaléka körüli. Az export idén 7,9 százalékkal, az import 9,1 százalékkal bővül. Az infláció lassan gyorsul, mértéke azonban nem jelent problémát.

72 százalékon az államadósság, két százalék alatt a hiány?

A GFI pénzügyi mutatói az előző negyedév enyhe javulása után kissé kedvezőtlenebbek, így a államháztartás központi alrendszerének deficitje a korábbi évekhez viszonyított időarányos teljesítését jóval meghaladja. A költségvetési deficit ez évben 2,5 százalék lesz, az államadósság pedig 72 százalék körül lehet. A hiány persze akár 2 százalék alá is csökkenhet, de ehhez a laza monetáris környezet tartós fennmaradása kellene.

A vállalati hitelállomány az előző negyedévekhez hasonlóan - a gazdaság-élénkítés hatására - a kedvezőbb adózási és beruházási hitel-lehetőségek következtében tovább bővül. A kkv-szektor hitelfelvételi hajlandósága is élénkülni fog - véli a Policy Agenda, amely ugyanakkor megjegyzi, hogy a céges szektor változatlanul tart a számlázó programoknak az adóhatósághoz történő online bekötésétől. A gazdaság fehéredésének természetesen kedvező folyamata folyik, de ezzel együtt pl. a fekete munka arányának újbóli erőteljes növekedése a vállalkozások gazdálkodási nehézségeire utal.

A GFI vállalati indikátorai összességében enyhe javulást jeleznek, bár változatlanul nehézségekkel küzd a versenyszféra. A nagy minimálbér- és garantált bérminimum emelés megzavarta a vállalkozások gazdálkodását.

A vállalati hatékonyságjavulás korábban várt két számjegyű emelkedése nem reális. A külföldi cégek beruházásainál pedig változatlanul a legfontosabb szempont, hogy van-e megfelelő munkaerő. A vállalatok folyamatosan a versenyképesség alapfeltételeinek konkrét lépéseit hiányolják.

Nagy eredmény, hogy a munkanélküliségi ráta újabb mélységekbe süllyed, idén 3,5 százalékos szintre csökkenhet. Változatlanul súlyos gond a tartós munkanélküliség, az álláskeresők 40 százaléka legalább egy éve nem talál munka lehetőséget. A munkanélküliség átlagos időtartama ebben megközelíti a másfél évet. A 25 éven aluliak között azonban már csak 10,2 százalék a munkanélküliek aránya. Ez a mutató persze még magas, de tovább mérséklődhet az idén.

A vállalatok továbbra is a munkaerő-hiány megoldását, a képzési rendszer átalakítását igénylik. Ez hosszú távú feladatokat is jelent, amelyekre átfogó és alapos megoldások kidolgozását tartják szükségesnek.

Egyre nagyobb a szakadék

A háztartási gazdálkodás indikátorai az előző három negyedévhez hasonló. A családok összesített vagyoni-pénzügyi helyzete javul, de a korábban is megállapított legalsó és legfelső jövedelmi rétegek között a különbség még mindig növekedik.

A nettó reálkeresetek a tavalyi, kimagasló 10,3 százalékos növekedés után idén 4,5-5 százalékos bővülést mutatnak majd, ami még mindig nagyon magas szintű emelkedést jelent. A kiskereskedelmi forgalom bővülése ez évben 5 százalék körüli lesz, a fogyasztás növekedése pedig változatlanul 4 százalék.

A fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK