Jó hírre ébredtünk: már látszik a recesszió vége

A magyar gazdaságban 2010-ben véget ér a recesszió, a külső egyensúly jól alakul, s kormányzati akarat esetén elérhető a költségvetési deficitcél - véli a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzése.
NAPI, 2010. március 1. hétfő, 07:35
Fotó:

A jelek szerint a Magyarország iránti nemzetközi bizalom javul. Nincs szükség az IMF-hitelkeret teljes lehívására, s a görög válság sem hatott negatívan a megítélésre.


A recesszió azonban már hét negyedéve tart, s az EU-hoz képest két negyedévvel később, csak 2010 első negyedévében ér véget. Éves átlagban azonban még 2010 egészében is csak stagnálás várható. A fogyasztás tovább csökken és a beruházások is csak szerényen emelkednek, főleg az unió által támogatott infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően.


A prognózis szerint az idei első negyedévben az ipar és az építőipar teljesítménye már várhatóan kissé meghaladja az egy évvel korábbit. A munkanélküliség azonban még emelkedik, több, tartalékait tavaly felélő cég ugyanis további leépítésre kényszerül.

A munkanélküliségben csak a második negyedévtől várható némi javulás.

A kutatók szerint a jelenlegi és a következő kormány 2010-ben szigorú fiskális és jövedelempolitikát kényszerül folytatni, ez lazuló monetáris politikára ad esélyt. A 2010-es 3,8 százalékos áht-hiánycél kormányzati akarat és fegyelmezett költségvetési politika, esetleg kisebb korrekció révén elérhető. A nemzetközi szervezetek feltehetőleg csak akkor tolerálnának 5 százalék körüli idei deficitet, ha az egyszeri konszolidációs kiadások következménye, s garanciákat látnának ezek újratermelődésének megakadályozására.

HOZZÁSZÓLÁSOK