A támogatás a 2015. április 30-át követően esedékes kamat-, kezességi díj és egyéb költségekre vehető igénybe - akár utólag is - az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében nyújtott hitelek esetén, így a jég miatt kárt szenvedett vállalkozásoknak ezek a hitelek teljes egészében költségmentessé válnak. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a megnövelt támogatással a káresemény következtében kieső bevételek, forgóeszközök pótlását segíti.

A vállalkozások a költségmentességet a 2016. március 31-ig megkötött, illetve hatályba lépett hitelszerződés alapján igényelhetik. A megnövelt összegű támogatások 2015. december 7-től igényelhetők.

Az MFB Zrt. a most bejelentett támogatáson túl is kedvező konstrukcióban kínál hiteleket az agrárszektor számára. Minden agrár-hitelprogramban igényelhető állami kamattámogatás, így a hitelfelvevőnek a teljes hitelkamat 40 százalékát kell megfizetnie, amennyiben a rendelkezésére álló agrár de minimis (csekély összegű támogatási) kerete ezt lehetővé teszi. Ennek eredményeként akár 2 százalékos végső ügyleti kamaton is felvehetik a hitelt.

A bank 2010 óta mezőgazdasági vállalkozásoknak mintegy 1400 hitelszerződésben, több mint 20 milliárd forint forgóeszközhitelt helyezett ki. A három, megújult hitelprogram 2020. december 31-éig lesz elérhető. A rendelkezésre álló forráskeret 29 milliárd forint.