Az 1,1 milliárd forint keretösszegű, kormányzati forrásból megvalósuló pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezhetnek, ahol jelenleg nincs bölcsődei ellátás, a lakosságszám 10 ezer alatt van és az egy lakosra jutó adóerőképesség 20 ezer forint alatti.

A mini bölcsőde január 1-jétől egy új ellátási forma, és létesítésénél kevesebb minimumfeltételnek kell megfelelni. Mini bölcsőde az, ahol legfeljebb 7-8 gyermeket fogadnak, és a jogszabály szerint egy kisgyermeknevelőt és egy dajkát kell csak alkalmazni.

A pályázat során maximum 10 millió forinthoz lehet jutni, és csak 5 százalék önerőt írnak elő a pályázóknak. Arra számítanak, hogy 100-200 között lesz a nyertesek száma, így várhatóan 600-800 új bölcsődei férőhely is létrejöhet a mini bölcsődéknek köszönhetően - mondta Novák Katalin.

Hatszáz olyan önkormányzat van az országban, amelyek megfelelnek a pályázati kritériumnak. Az elnyert összeg 70 százalékát eszközbeszerzésre is lehet fordítani - írta az MTI.

Tavasszal országjárás keretében mérték fel az igényeket, és a visszajelzések alapján döntöttek úgy, hogy meghirdetik a pályázatot - számolt be Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos.

A péntektől elérhető forrásra egy hónapig nyújthatók be a pályázatok, eredményhirdetés november végén lesz.

Jelenleg négy bölcsődetípus létezik Magyarországon, így a szülők számára elérhető a hagyományos, a mini, a családi és a munkahelyi bölcsődei ellátás is - hangzott el.