Jobban alakul a hiány a tavalyinál

A kormányzati szektor az első negyedévben a GDP 4 százalékára rúgó hiányt halmozott fel, ami a tavalyi első három hónaphoz képest 0,8 százalékponttal kedvezőbb.
NAPI, 2010. július 5. hétfő, 09:02
Fotó:

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2010 első negyedévében a kormányzati szektor bevétele 2942,4 milliárd forint, kiadása 3201,7 milliárd forint, hiánya 259,3 milliárd forint volt, ami a GDP 4,0 százaléka - közölte a KSH. A tavalyi első negyedévhez képest a hiány 54 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,8 százalékponttal alacsonyabb volt. Ennek oka, hogy a bevételek nagyobb mértékben növekedtek, mint a kiadások.

A bevételek a tárgyidőszakban az előző év azonos időszakához képest 3,1 százalékkal növekedtek. Elsősorban a termelési és importadók emelkedtek jelentős mértékben (15,9 százalék), ezen belül az áfabefizetések 25,9 százalékkal nőttek. A jövedelemadó-bevételek (11,9 százalék) és a társadalombiztosítási járulékok (8,4 százalék) ugyanakkor jelentősen visszaestek.

A kiadások 1,1 százalékkal növekedtek. A felhalmozási kiadások (19,5 százalék), a folyó termelőfelhasználás (10,2 százalék) és a munkavállalói jövedelem (5,6 százalék) növekedési üteme jelentősen meghaladta az átlagot. A kamatkiadások (5,4 százalék) és a pénzbeli társadalmi juttatások (4,6 százalék) ugyanakkor jelentősen csökkentek.

HOZZÁSZÓLÁSOK