A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Rózsásabban látják a magyar részvénypiac jövőjét a pénzügyi szakemberek, ez derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank által közösen készített felmérés adataiból. A régióval foglalkozó 73 elemző és portfóliómenedzser immár 61,2 százaléka gondolja azt, hogy a BUX index emelkedni fog a következő fél évben. Ez nem rekordérték, ám az elmúlt éveket tekintve elég magas aránynak számít (az előző hónapban még csak 53,8 százalékuk volt ezen a véleményen).

Az index csökkenésére, illetve stagnálására számító szakértők aránya egyaránt 19,4 százalékra csökkent. Ez alapján az emelkedésre és az esésre tippelők aránya 3,1-re emelkedett, ami a felmérés immár lassan négyéves történetét szemlélve nem tükröz szélsőségesen optimista helyzetet, de már annak határait súrolja. Kétéves csúcson tavaly decemberben járt a hangulati mutató, akkor 5 fölé ugrott ez a mérőszám, ezt januárban egy masszívabb emelkedés követte a Budapesti Értéktőzsdén. A magyar részvénypiac a mostani felmérésben a varsói után a legtöbb szavazatot kapta az optimisták részéről, a BUX indexnél csak a WIG-től várnak többen emelkedést a következő hónapokban.

A forint további felértékelődését azonban egyre kevesebben tartják valószínűnek, ám nem várnak jelentős forintgyengülést sem a szereplők. Míg alacsonyabb forinttal szembeni euróárfolyamra a megkérdezettek 27,8 százaléka számít, addig magasabbra csak 19,4. Mindkét érték kevesebb az egy hónappal ezelőttinél, így elmondható, hogy egyre többen vélik úgy, a magyar deviza árfolyama ott jó, ahol van − 52,8 százalék volt ilyen véleményen.

A BUX index emelkedése mellett a magyar gazdaság teljesítményének várható javulására számít az elemzők többsége, 51,5 százalék volt ezen a véleményen. Ezzel a régiós országok közül első helyen állunk, azonban a dicsőség meglehetősen kétes. Ez ugyanis csak annak köszönhető, hogy a magyar gazdaság helyzetéről nyilatkoztak a legtöbben úgy, hogy rossz, 40 százalék van ezen a véleményen, s mindössze 5 százalék ítélte meg kedvezőnek a a jelenlegi magyar gazdasági környezetet. Ezzel a legrosszabb minősítést kaptuk a régiós országok közül.