Újabb aggasztó problémákat lát Magyarországon az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság továbbra is osztja a jogállamiság, az emberi jogok és a korrupció magyarországi helyzetével kapcsolatos aggályok nagy részét, s a helyzet az utóbbi hónapokban sem javult, sőt újabb problémák is felmerültek - mondta az MTI szerint Frans Timmermans, a testület első alelnöke Brüsszelben.
Domokos Erika, 2019. március 21. csütörtök, 20:05
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

Frans Timmermans az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) ülésén vett részt, amelyen a Magyarországgal szembeni, hetes cikk szerinti eljárás állása is téma volt.

A korábban azonosított aggályos kérdések mellett újabbak is felmerültek, példaként egyebek mellett a Közép-európai Egyetem (CEU) részleges Bécsbe költözését, a munka törvénykönyvének módosítását, a közigazgatási bíróságok felállítását és a több mint 400 kormánypárti médiatermék összevonásával létrehozott Közép-európai Sajtó és Média Alapítványt említette Timmermans. Kitért az újabb magyar kormányzati kampányra is, amelyben "rendkívül sötét képet festettek az európai intézményekről, mint ha egy titkos egyezség alapján minél több bevándorlót próbálnának behozni".

Nincs semmiféle összeesküvés, a magyar emberek megérdemlik az igazságot, az Európai Bizottság pedig megpróbálja megvédeni az uniós vezetők becsületét - közölte az EB alelnöke. Azt sem érti, hogyan lehet a keresztény értékek és Európa védelmére hivatkozva megtagadni az élelmet a magyarországi tranzitzónákban várakozó egyes menedékkérőktől.

Timmermans sajnálatát fejezte ki, hogy az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács nem adott lehetőséget az EP-nek álláspontja ismertetésre.

Calin Stoika, az EU soros elnökségét betöltő Románia uniós nagykövete mindenekelőtt leszögezte, hogy a jogállamiság és a demokrácia védelme alapvető fontosságú, majd arról számolt be, hogy már kétszer napirendre került a magyar ügy a tanácsban, legközelebb pedig április 9-én fognak arról eszmecserét folytatni.

A magyar különjelentést összeállító zöldpárti Judith Sargentini sérelmezte, hogy az EU soros elnökségét betöltő Románia nem hajlandó lépni ebben az ügyben vagy legalább megfelelő tájékoztatást adni az állásról. A képviselő nem találta kielégítőnek Stoika felszólalását, amely szerinte minden konkrétumot nélkülözött. Hangsúlyozta, napirendre kell venni a kérdést, pontos üzemtervet hozzáfűzve, ugyanis már fél év eltelt, lényegében eseménytelenül.

Gál Kinga, a LIBE fideszes alelnöke alaptalannak nevezte a magyar helyzettel kapcsolatos aggályokat, a felsoroltak szerinte mindössze néhány NGO híresztelésein alapulnak. Gál szerint Timmermans teljes tévedésben van, messzemenően eltávolodott a feladatától, mivel nem egy újabb Magyarország-meghallgatásra hívta meg a LIBE, hanem azért, hogy szárazan, objektívan beszámoljon a magyar hetes cikk szerinti eljárás állásáról.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció képviselője azon véleményének adott hangot, hogy a helyzet lényegesen romlott az elmúlt időszakban Magyarországon. A kormány egyre agresszívabban gyalázza meg a demokráciát, az ellenzék egyetlen javaslatát sem hajlandóak megvitatni, az Országgyűlés elnöke pedig, mint valami rossz házmester, anyagi büntetésekkel próbálja elhallgattatni az ellenzéket - mondta, hangsúlyozva, hogy a tanács tehetetlensége rombolja az EU tekintélyét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2019.03.23 10:02

@Panzerkraftwagen_Drei: Ostoba rühes kutya vagy , hol erre , hol arra ugatsz !!! De ahogy a mondás , kutya ugatás nem hallatszik az égig !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.03.23 08:39

Ha a saját pártcsalád elsóprő többséggel dicső fidesz felfüggesztését kívánja, közte a fiseszes és kdnp képviselői is, orbán is, akkor ebből nyilvánvaló.hogy a ballib ellenzékben van a probléma, tehát mindenki szembe megy az uton fideszen kívül, akkor mindenki hülye, fideszen kívül, de a legfontosabb, hogy csalással 2/3-t szereztek 1/3 + határontuliakkal+romákkal stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kakambuki, 2019.03.23 07:52

Valóban nagy problémák vannak nálunk. A honi liberós bal a kutyába sincs, sem népszerűségben sem pedig pozícióban. Ez tényleg nagy probléma, nekik!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.03.22 19:30

OV. soha nem lesz a Néppárt tagja többé!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.03.22 19:29

@Panzerkraftwagen_Drei:
Rólad azon kívül hogy hülye vagy nem derült ki semmi. szerintem igazi náci felmenőid beálltak ávósnak te meg munkásőrnek, ma meg mindenkit megugatsz rühes ebként-
Minden oldal bizonyíthatja, az ugatós rühes kutya mivoltodat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html