Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly januárban a Budapest Környéki Törvényszék első fokon ugyanilyen ítéletet hozott, és döntött arról is, hogy a csaknem félmillió forintos bűnügyi költséget az államnak kell kifizetnie, de az ügyész fellebbezést jelentett be. Az ügyben egy belterületi ingatlancsoport 1996-os eladása miatt tettek feljelentést az önkormányzat akkori ellenzéki képviselői. A vádirat szerint Pásztor Béla az önkormányzat képviseletében 27,5 millió forintért adta el az ingatlancsoportot a budapesti S+G Kft.-nek. A szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy irreálisan rövid idő, mindössze 13 nap alatt közművesítik az ingatlanokat, ám a helyi rendeletben foglaltak ellenére csak a vételi szándékot terjesztette a képviselő-testület elé, a szerződéstervezetet, a közművesítési kötelezettséget és a határidejét nem.

A közművesítés még 2003-ban sem fejeződött be teljesen, a vevő, illetve jogutódja, a Somody Kft. kötbérkövetelése 267 millió forintot tett ki; emiatt a felek előbb pereskedtek, majd megegyeztek, és az önkormányzat 122 millió forintot fizetett ki kötbérként. Ezután tettek feljelentést a polgármester ellen az akkori ellenzéki képviselők.

A Pest Megyei Főügyészség nem emelt vádat, ám a Legfőbb Ügyészség 2010 nyarán megalapozatlannak ítélte a megszüntető határozatot, és az ügyet áttette a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségre. Az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék bírája a felmentő ítélet indoklásában egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy nem lehet egyetlen elemet kiragadni az említett cégekben tulajdonos Somody Imre és az önkormányzat között létrejött együttműködési rendszerből. Az arról is szólt, hogy Pásztor Béla polgármester alappal bízhatott abban, hogy a közte, illetve a város és Somody között kialakult korrekt munkakapcsolatra és jó viszonyra, továbbá az elkészült közművekre való tekintettel a vállalkozó nem indít eljárást a kötbérek miatt.

Mivel később a felek között megromlott a viszony, nyolc évvel a vételár kifizetése után Somody Imre pert indított a kötbér érvényesítése érdekében. Ennek ellenére 2005 őszén három ügylet is történt az önkormányzat és Somody Imre között, és ha minden ügyet összevontan kezelnek, akkor kiderül, hogy az önkormányzat 75 millió forint vagyonnövekményre tett szert, tehát vagyoni hátrány okozása nem történt - összegezte a tavalyi felmentő ítélet hátterét akkor a tanácsvezető bíró. Hozzátette: a bíróság figyelembe vette azt is, hogy Pásztor Béla 47 éven át szolgálta a település fejlődését, jelentős beruházási és munkahely-lehetőségeket teremtve.

A Fővárosi Ítélőtábla mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság indoklásával, ezért mentette fel másodfokon, jogerősen is bűncselekmény hiányában Pásztor Bélát a hűtlen kezelés vádja alól - mondta az MTI-nek a polgármester ügyvédje.