Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A motorosok elég védtelenek, ezért nagyon fontos, hogy minél inkább felkészült járművezetők vegyenek részt a közúti közlekedésben - mondta a szakember a rádiónak.

A Magyarországon regisztrált motorkerékpárok száma 2001-hez képest több mint kétszeresére, 186 ezer közelébe nőtt 2019 végére. A statisztikák szerint a motorosok baleseti halálozási kockázata lényegesen magasabb az autósokénál, az elmúlt időszakban évente bekövetkezett 1200-1500 balesetben 50-60 motoros vesztette életét.

A motorkerékpáros balesetek elsősorban nem azért következnek be, mert a közlekedési szabályokat nem ismerik, hanem technikailag nem nagyon tudják követni a nagy tömegű és teljesítményű járművek vezetését - véli Dobrocsi Endre.

Egy akadály kikerülése nem feltétlenül döntéssel oldható meg, hanem más kormányzástechnikával - mondta példaként az igazgató. Ilyen új elemek épületek be a képzésbe, és ezekből próbáltak egy olyan vizsgasort összeállítani, amelynek a teljesítésével a jelölt igazolni tudja, hogy felkészült. Az óraszámok viszont nem változnak.

Az összes kétkerekű kategóriát érintő változások hatályba lépésével a vizsgafeladatok között hangsúlyosabban szerepelnek az összetettebb vezetéstechnikai elemek. A balesetek jelentős része az ilyen bonyolult manőverek - például az ellenkormányzásos kikerülés vagy a jármű bedöntése kanyarodáskor - elhibázására vezethető vissza. Változik a vizsgapályák mérete és vonalvezetése. Részletesebben oktatják a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztását, helyes használatát is.