Rendben zajlik a többlet-gáztámogatások igénylése - mondta a lapnak Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (Mtoszsz) elnöke. A márciusi, valamennyi magánfogyasztónak 12 ezer forintot ígérő gázárkedvezmény-rendelet hiányosságait orvosolni hivatott áprilisi szabály szerint a közös képviselő által május 31-ig lejelentett lakásszám alapján az érintettek mégis megkapják a 12 ezer forinthoz még hiányzó összeget.

Viszont így is kialakulhat néhány szélsőséges helyzet. Azok a távhővel ellátott lakások, ahol a főzést közösen mért gáz biztosítja, emiatt - a távfűtés után járó fix 12 ezer forint mellett - további 12 ezer forintra, vagyis összesen 24 ezer forintra számíthatnak. A kedvezmény ráadásul a csak főzésre használt gáz esetén - fogyasztási szokásoktól függően - akár fél-háromnegyed évnyi ingyenességet is eredményezhet. Ez alól kivételek a házközponti-fűtésesek: mivel ez esetben a főzési gáz is a fűtővíz felmelegítésére szolgáló közös gázmérőből származhat, eme lakók megint "csak" 12 ezer forintra számíthatnak.

Mivel nemcsak a lakások, hanem minden gázzal ellátott magánépület után jár a kedvezmény, egy hálózatra kötött nyaralóval rendelkező paneltulajdonos már 36 ezer forinthoz jut.

A fogyasztói közösségek kérelmeinek vizsgálata jelenleg is zajlik - tudta meg a Népszava a Nemzeti Közművektől. Az igényelt juttatások összesített mértékéről legkésőbb július 7-ig tájékoztatják az állami gáznagykereskedőt, az MFGK-t, amelytől az összeget három munkanapon belül, vagyis legkésőbb július 11-ig kapják meg. Az egyedi lakások pótlólagos jóváírásai értelemszerűen ezután indulhatnak meg.

Fotó forrása: Shutterstock