Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eszerint összesen havonta 26,7 millió forint megy az alapítványok vezetőinek, az évi 320 millió forint. A portál összesítése szerint 36 vezetői pozíción és 18 fb-tagságon osztozik mintegy harminc ember, azaz egy emberre átlagosan másfél vezetői poszt jut, amiért átlagosan - prémiumok nélkül - átlagosan havi egymilliót keresnek. A többi alapítványi alkalmazott (ők összesen 37-en vannak) mindennel együtt 17,9 milliót kap havonta, tehát évente 215,4 millió forintot. Így az alapítványokban elmegy bérre valamivel több mint félmilliárd forint évente.

Ezen túl ott vannak még az alapítványok által létrehozott cégek, ahol nem ismert pontosan, mennyit keresnek a vezetők. Csak a Ferida Zrt.-nél, ahol az egyik cégbírósági papírban megtalálható a díjazás. Ott az igazgatóság elnöke havi bruttó  1,3 milliót a tagjai 800 ezer forintot, a felügyelőbizottság elnöke 800 ezret, az fb-tagok pedig 500 ezret kapnak.

Ebből arra lehet következtetni, hogy - ha a többi alapítványi cégnél is ez a sztenderd - az öt cégnél havi 28,3 millió, tehát évi 339 millió megy ki a vezetők béreire. Igaz, ezeknél a cégeknél összesen 15 alkalmazott van a vezetőkön kívül. Összességében a "Pallas-"birodalom bérkiáramlása nem éri el az évi egymilliárd forintot - írta a 444.hu.

Matolcsy György MNB-elnök az alapítványok indítása idején azt mondta, hogy az alapítványi vezetők kötelesek lesznek a tiszteletdíjukat felajánlani valami jótékony célra. Erre persze nem lehet jogszabállyal kötelezni őket - nem is lenne túl jó fejlemény a jogállam szempontjából, ha a munkáltatók előírhatnák, hogy mire költhetik az alkalmazottak a bért -, az alapítványok honlapján most ez az egyenszöveg áll: Az alapítvány több vezetője alapítványok részére ajánlja fel a tiszteletdíját.

Igaztalannak tartják az állítást

A Magyar Nemzeti Bank lapunknak megküldött levelében nyomatékosította, hogy az alapítványok jegybanki tisztségviselői tiszteletdíjukat nem veszik fel, hanem közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeteknek utalják át jótékony célokra. Az MNB erre korábban több közleményében is felhívta a figyelmét - a legutóbbi cáfolat itt érhető el.