Jól halad a menekültválság megoldása

A menekültválság még nem ért véget, de "Európában jól, Németországban pedig nagyon jól" halad a válság megoldása - mondta Thomas de Maiziere német belügyminiszter pénteken Berlinben az első fél év menekültügyi folyamatairól szóló kormányzati jelentés bemutatóján.
MTI, 2016. július 8. péntek, 12:10
Fotó: MTI/EPA

A miniszter elmondta, hogy júniusban 16 335, az év eleje óta pedig 222 264 menedékkérőt vettek nyilvántartásba, ami nagymértékű csökkenés tavalyhoz képest, amikor egész évben 1,1 millió menedékkérő érkezett.

A válság így jelentősen enyhült, ami a balkáni útvonal lezárásának és az EU-Törökország menekültügyi megállapodásnak tulajdonítható, valamint annak, hogy a Földközi-tengeri útvonalon az EU-ba érkezők száma nagyjából az egy évvel korábbi szinten van és Olaszország "korrekten viselkedik".

Azonban a fejlemények további alakulására nem lehet "komolyan vehető" előrejelzést adni - mondta Thomas de Maiziere.
Az EU-Törökország megállapodás ugyan működik, de "nem tenném tűzbe a kezem" azért, hogy ez így is marad - jegyezte meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2016.07.08 13:29

Minden relatív, ahhoz képest, hogy a németek nemzeti harag alapon vagy 50 millió európait mohamed paradicsomába küldtek, most még sok migránst befogadhatnak a számla egyengetéséhez, de a többi országnak ebben résztvenni bünrészesség.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html