A parlament október végén fogadta el a meglévő kft.-k törzstőkéjének hárommillió forintra történő emelésével kapcsolatos moratóriumot tartalmazó jogszabályt. A Ptk. szerint a kft.-knek 2016. március 15-ig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket.

Ez a tőkeemelés azonban 2014. március 15. után rögtön esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít és nyújt be a Cégbíróságra" - hívta fel a figyelmet Gálusz Gábor a Topcegalapitas.hu weboldalt is üzemeltető Gross-cégcsoport vezetője. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy azok a vállalkozások, amelyek nem emelik meg tőkéjüket, nem tudják átvezetni a cégjegyzékben például az üzletrész-értékesítést, ügyvezetőváltozást, székhelyváltozást, telephelyváltozást, stb. Tőkeemelés híján a cég bt.-vé, kkt.-vé alakulhat át, ám ez meglehetősen költséges és időigényes könyvvizsgálót is igénylő eljárás.

A Céginfo.hu adatai szerint összesen 204 ezer kft.-t, azaz az összes rendben működő kft. 54,5 százalékát érinti a kötelező törzstőkeemelés, vagyis a jövő tavasztól élő hárommilliós szabálynak 170 ezer kft. felel csak meg. 2007. szeptember 1. óta - amikor is lecsökkentették 500 ezer forintra a kft.-k törzstőkéjének minimumát - 213 ezer kft. alakult 3 millió forint alatti, és mindössze 24 ezer legalább ennyi törzstőkével a Céginfo.hu adatbázisa szerint. A plusz tőkekövetelmény összesen kb. 490 milliárd forinttal érinti a teljes magyar cégvilágot.

A törzstőke emelése történhet a tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő törzstőke-emelésre is. Azok a cégek, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke-emelést, vagy nem alakulnak át bt.-vé, kkt.-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak.

A még 2014. március 15-ig érvényes szabályozás szerint egyszemélyes kft. esetén 100 ezer, többszemélyes kft. esetén pedig a pénzbetét felét kell szolgáltatni bejegyzés előtt. Ez a szabály is változik az új Ptk. hatálybalépésével. A törvény normaszövege szerint nem kell egyetlen forintot sem rendelkezésre bocsátani alapításkor a hárommillió forintos törzstőkéből, a még be nem fizetett törzsbetét erejéig viszont felel a nem teljesítő tag a céges tartozásokért - közölte Gálusz Gábor. Ez alól kivételt jelentenek az apporttal alapított cégek, ahol is - amennyiben az apport eléri a törzstőke felét - azonnal kell szolgáltatni a teljes apportot a tagnak a cégalapításkor, egyéb esetben a létesítő okiratban szereplő határidőig, amely nem lehet több három évnél. Az egyszemélyes kft. alapításakor viszont kötelező a teljes apportot bevinni a cégbe.