A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, így új út a "gyorsút" - az utat kerítéssel kell védeni és két szintbeli kereszteződés között nem lehet kisebb a távolság 15 kilométernél. Így biztosítható a kormány azon terve, hogy minden megyei jogú városhoz gyorsforgalmi út vezessen. A "gyorsút" kevesebb biztonsági szolgáltatást nyújt az autóutaknál, de többet a szimpla főutaknál. Jellemzően 2x2 sávos utakról lesz.

A kormány áttekintette az adózás rendjéről szóló törvény módosítását - a törvényjavaslat hamarabb született mind a döntés a NAV átalakításról hozott döntések, ezért a javaslat ugyan a parlament elé kerül, de további egyeztetések jönnek. Lázár szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem elégedett a NAV azon átalakítási terveivel, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium letett az asztalra - ennek jele az is, hogy az adóhivatal felügyeletét majd Tállai András, az NGM államtitkára látja el - fogalmazott a politikus.

A tervek szerint december 31-ig minden előterjesztés elkészül a NAV átfogó átalakításához, Tálai összességében szabad kezet kapott, így az átalakításokban a régiók megszűnése, a megyei igazgatóságok átalakítása fontos lesz - fogalmazott Lázár.

Húszmilliárd megy a kormányablakokra

A kormány 10 milliárd forintért épít 280 új kormányablakot 2016 március 15-ig, további 10 milliárdért újítja fel a jelenlegi kormányablakokat - mindezt a bürokráciacsökkentési program keretében jelentette be Lázár.

A cél az, hogy az állam és az állampolgárok találkozzanak - minden ügy a kormányablakokban elintézhető lesz. A miniszter arról nem beszélt, hogy a polgárok egy jelentős része nem is akar az állammal találkozni - vagyis az interneten intézné ügyeit.

Néhány államigazgatási díjat eltörölnek. Ingyenes lesz a cégiratok kialakítás, az adóigazolás, az erkölcsi bizonyítvány, vagy épp a diákigazolvány - ily módon a az állam 10 milliárdos illetékbevételről mond le.

Minden államigazgatási eljárást 60 nap alatt le kell zárni - azok semmilyen körülmények között nem hosszabbíthatóak meg. Amennyiben a 60 - vagy adott esetben kevesebb - nap alatt nem ad választ az illetékes hatóság - az esetben az engedély, kérvény automatikusan elfogadottnak tekinthető.

Indulnak a földeladások

A kormány elfogadta az állami földek értékestésről szóló előterjesztést - az árverések már októberben elindulnak. Lázár szerint azért kell most eladni, mert később Brüsszel ránk kényszeríthetné, hogy azt "külföldieknek adjuk el" - állította a miniszter.

Az árveréseken csak magyar helyben lakó állampolgárok vehetnek részt - azok nyilvánosak lesznek. Az árverésen csak jogi képviselettel lehet részt venni. Lázár szerint a magyar állam csak jó áron - vagyis a piaci átlagár felett ad el termőföldet. Csak szántóföldek értékestésre kerül sor. A vételárhoz a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. hitelt is biztosít húsz éves fix 2,5 százalékos hitelt ad.